KONSTRUKTÍV ÉS KONKRÉT PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK 2000 - 2009:
Év Magyarország Közép-, és Kelet-Európa Nyugat-Európa Észak-Amerika Dél-Amerika
         
2000  
2000     Art Concret, csoportos kiállítás XXX, Vera MOLNAR, ZZZ részvételével, Espace de l'Art Concret, Mouans-Sarthoux, Franciaország. [Szerkesztés alatt]    
2000     Február 6. és március 3. között látható a potsdami Kulturhaus/Altes Rathaus-ban az 'endlich - unendlich' in Mathematik und Kunst [Véges - végtelen a matematikában és a müvészeteben] címü kiálítás. Kurátor: Dietmar Guderian. A kiállításról katalógus jelent meg. [Szerkesztés alatt]    
2000 Május 22. és június 22. között látható Válogatás a Vass-gyüjteményböl a györi Városi Múzeum Képtárában (Esterházy -palota). A tárlaton többek között BAK Imre, BALOGH László, Barcsay Jenö, Max BILL, Eduardo Chillida, FAJÓ János, Jerzy Grabowski, Camille GRAESER, HAÁSZ István, HALÁSZ Károly, HARASZTY István, ÉZSIÁS István, HENCZE Tamás, James JUSZCZYK, KASSÁK Lajos, KONOK Tamás, KORNISS Dezsö, KOVÁCS Attila, LANTOS Ferenc, Verena LOEWENSBERG, Richard Paul LOHSE, Robert MANGOLD, Marosán Gyula, Kenneth MARTIN, MAURER Dóra, François MORELLET, NÁDLER István, Karl Georg PFAHLER, Torsten RIDELL, Günther UECKER, HETEY Katalin, BUDAHELYI Tibor, Nathan COHEN és CSIKY Tibor munkái láthatók. A kiállításról leporelló-katalógus jelent meg N. Mészáros Júlia írásával.        
2000 Június 17. és augusztus 31. között látható a veszprémi Müvészetek Házában az Hommage ŕ Barcsay - Barcsay Jenö emlékkiállítás. A tárlaton bemutatott müvek egyrészt a Vass László Gyüjteményböl, másrészt a szentendrei Barcsay Múzeum anyagából származnak. A kiállításon többek között Barcsay Jenö, BAK Imre, BALOGH László, Bálint Ildikó, Vera Cardot, ÉZSIÁS István, FAJÓ János, HAÁSZ István, Hajdú László, HALÁSZ Károly, HENCZE Tamás, HETEY Katalin, KOCSIS Imre, KONOK Tamás, LANTOS Ferenc, Lukoviczky Endre, Anna Mark, Marosán Gyula, MAURER Dóra, Vera MOLNAR, NÁDLER István és Victor VASARELY müvei láthatók. A kiállításról leporelló-katalógus jelent meg Verba Andrea bevezetö írásával.        
2000 Június 28. és október 1. között látható a györi Városi Müvészeti Múzeumban a Konkrét müvészet Közép-Európa 6 országában tárlat (kurátor: N. Mészáros Júlia). A magyar müvészek közül CSIKY Tibor, GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, KOVÁCS Attila, MAURER Dóra, MENGYÁN András és WOLSKY András müvei láthatók. [Szerkesztés alatt]         
2000 Augusztus és (2001) február között látható a kökapui Károlyi vadászkastély Torony Galériájában a Müvészeti Mühely Kökapu Alapítvány (alapítói: Muha Mária és Ézsiás István) szervezésében "reprezentatív válogatás a Nemzetközi MADI Múzeum anyagából" Dárdai Zsuzsa és Saxon-Szász János válogatásában. Megnyitó: Hernádi Miklós. A kiállításról leporello jelent meg.        
2000 Augusztusban látható a sátoraljaújhelyi Lavotta-ház Galériában BÁNYÁSZ Éva és ÉZSIÁS István MA-DI-MÜ 2000 címü közös kiállítása. Megnyitó: Géger Melinda.        
2000     Az ausztriai Gmundenben tartott 10. Gmunder Symposium kapcsán látható szeptember 22. és 24. között a Das entgrenzte Bild címü csoportos konkrét kiállítás Bodo Baumgarten, John CARTER, Jo ENZWEILER, Hans Jörg GLATTFELDER, Edgar GOTBUB, Raimer Jochims, Arnulf LETTO, Peter LOWE, François MORELLET, Yves POPET, Horst RAVE, Sigurd ROMPZA, Antonio Scaccabarozzi, Klaus STAUDT és Heiner Thiel müveivel. A késöbbiek során a tárlatot Salzgitterben, Bonnban és Ludwigshafenben is bemutatják. A tárlatok kapcsán Dietfried Gerhardus szerkesztésében, a Verlag St. Johan (Saarbrücken) kiadásában, részletes katalógus jelenik meg Lambert Wiesing, Matthias Bunge, Hans-Jürgen Buderer, Martina Plümacher, Klaus Sachs-Hombach és Eugen Gomringer írásaival.    
2000     Novemberben nyit Párizs Marais negyedében az Espace Meyer Zafra. A Liliane Zafrani vezetésével müködö galéria elsösorban a latin-amerikai absztrakt geometrikus és lumini-kinetikus irányzatok müvészeivel  (César ANDRADE, Antonio ASIS, Carlos CRUZ-DIEZ, Narciso DEBURG, Alberto GUZMAN, Manuel MÉRIDA, Matilde PEREZ, Dario PEREZ FLORES, Francisco SALAZAR, SOTO, Luis TOMASELLO, René UGARTE) foglalkozik.    
2001          
2001     Vera MOLNAR  kiállítása a Galerie Oniris (Rennes)-nél látható a párizsi FIAC 2001 keretében. [Szerkesztés alatt]    
2001     Március 3. és 16. között látható a párizsi Galerie Claude Dorval-ban Carmelo ARDEN QUIN Objets madiques címü kiállítása.    
2001 Augusztus 3. és szeptember 23. között látható a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban A magyarországi MADI csoport kiállítása címü tárlat BÁNYÁSZ Éva, BUCSKÓ Mihály, ÉZSIÁS István, FAJÓ János, GALL (Galgóczy) György, HAÁSZ István, HARASZTY István, HERCZEG László, HORVÁTH László, JOLÁTHY Attila, KONOK Tamás, KOVÁCS Tamás, MARAFKÓ Bence, MATZON Ákos és SAXON-SZÁSZ János alkotásaival. Megnyitó: Dárdai Zsuzsa. A meghívón a csoport a Fény-Árnyék Müvészeti Egyesület MADI csoportjaként szerepel.        
2001     Vera MOLNAR Peintures, collages, dessins címü egyéni kiállítása október 7. és (2002) január 6. között látható a Musée de Grenoble-ben (Grenoble, Franciaország).    
2001     Október 14. és november 11. között space.color címmel látható Manfred MOHR új színes müveinek tárlata az ingolstadti Museum für Konkrete Kunst-ban.    
2002          
2002   Március 22. és 24. között kerül megrendezésre Dárdai Zsuzsa koncepciója alapján Érsekújvárott [Nové Zámky] és Pozsonyban a KASSÁK és a MADI Nemzetközi Müvészeti Fesztivál. Érsekújvárott többek között grafikai kiállítás is látható a "magyarországi MADI csoportosulás" [sic] grafikai gyüjteményéböl, KASSÁK Lajos képarchitektúra mappájából és MADI müvészek szerigráfiáiból (megnyitó: Dárdai Zsuzsa), valamint MADI kamarakiállítás és dokumentciós tárlat (megnyitó: Kiss-Szemán Zsófia). Pozsonyban a Z-galériában (Zichy-palota) nyílik a Nemzetközi MADI kiállítás (megnyitó: Beke László). A kiállításokat Saxon-Szász János rendezte. Az elöadások és filmvetítések mellett sor kerül Sáry László fuvolára és ütöhangszerekre írt Hommage ŕ Kassák címü zenemüvének ösbemutatójára is. A párizsi Galerie Philippe Gelot-ban látható március 22. és április 11. között Jacques WEYER és Michel Lauricella kiállítása.    
2002     Április 12. és június 9. között látható Manfred MOHR egyéni kiállítása a Ludwigshafen-i Wilhelm-Hack-Museum-ban. A kiállításról 78 oldalas katalógus jelent meg.    
2002 Június 6-án a Budapest Bulcsú utca 21/a. alatt kerül ssor KASSÁK Lajos emléktáblájának felavatására. Csaplár Ferenc mond avatóbeszédet.   Június 1. és augusztus 25. között látható a grenoblei Musée de Grenoble-ban a Madi - L'art sud-americain címü kiállítás (Serge Lemoine ötlete nyomán). Többek között  Joaquín TORRES GARCÍA, Carmelo ARDEN QUIN, Rhod ROTHFUSS, Juan MELÉ, Gyula KOSICE, Enio IOMMI, Juan BAY és Volf ROITMAN müvei láthatók.  A kiállítás katalógusába Lemoine ír bevezetöt (Du Rió de La Plata ŕ Grenoble) és Agnčs de Maistre: Qu'est-ce que Madi? címmel közöl áttekintö tanulmányt. A kötetet kiegészíti a David Zakin összeállította kronológia (Chronologie des avant-gardes du Rió de La Plata 1934 -1961).     
2002     Június 27. és július 30. között látható a párizsi Galerie Claude Dorval-ban a Claude Dorval galerista emlékének szentelt kiállítás többek között Henri PROSI, Cesar ANDRADE, Carmelo ARDEN QUIN, BOLIVAR, Giancarlo CAPORICCI, Jacques WEYER, Carlos CRUZ-DIEZ, SOTO, Joël BESSE, Mitsuko MORI, José CÁCERES, Daniel De SPIRT, Roger BENSASSON, Horacio GARCI ROSSI, Robert SAINT-CRICQ, Josée LAPEYRČRE, Michel JOUËT és Nicolas SCHÖFFER alkotásaival.    
2002     Július 26. és október 2. között látható a berlini Allianz biztosítótársaság Kunstallianz  Berlin kiállítóhelyiségében Künstler aus Budapest – Zweite Welt 2002 címü kiállítás MAURER Dóra és tanítványai munkáiból. Többek között kiállítottak: Jovánovics Tamás, Kokesch Ádám, Varga György és Zsári Zoltán. A kiállításról Beke László bevezetö tanulmányával jelent meg katalógus Maurer Dóra szerkesztésében.    
2003      

Augusztus 15. és október 19. között látható a Buenos Aires-i MACLA-ban a Movimiento MADI Internacional csoportos kiállítás.           (→ RÉSZLETEK) 
2003          
2003 Vera MOLNAR Hasards canalisés címü kiállítása Budapesten látható a Guttmann Galériában, kurátor: Prosek Zoltán. [Szerkesztés alatt] Europe - Concrete - Reductive, címmel látható csoportos kiállítás  XXX, Vera MOLNAR, ZZZ részvételével a wroclawi Muzeum Architektury we Wroclawiu-ban. [Szerkesztés alatt]      
2003     Március 18. és április 8. között látható a párizsi Magyar Intézetben a KASSÁK és a MADI ma Magyarországon címü csoportos kiállítás Saxon-Szász János rendezésében és Dárdai Zsuzsa kurálásában. Kiállítanak: BÁNYÁSZ Éva, FAJÓ János,  GALL (Galgóczy György),  HAÁSZ István, HARASZTY István, HERCZEG László, HORVÁTH László, JOLÁTHY Attila, KOVÁCS Tamás, MARAFKÓ Bence, SOMFAI Rezsö és SAXON-SZÁSZ János. 
   
2003 Június 7.-én nyit Veszprémben a Modern Képtár - Vass László Gyüjtemény. (→ RÉSZLETEK)        
2003 A budapesti Vince Kiadó gondozásában megjelenik Fajó János: Az én mesterem - Kassák mühelyében címü könyve. A kötet körül szerzöi jogi bonyadalmak keletkeznek a szerzö és Kassák jogutódja, a Kassák Múzeum között.   10-Dix-X, csoportos kiállítás  XXX, Vera MOLNAR, ZZZ részvételével, Forum Konkrete Kunst, Erfurt, Németország. [Szerkesztés alatt]    
2003 Augusztus 15. és szeptember 12. között látható a budapesti Millenáris Parkban a Szimmetria Fesztivál 2003 rendezvényhez kapcsolódó két képzömüvészeti tárlat: az Ars (Dis)Symmetrica '03 / Szimmetria: Állandóság és változás szintézise, valamint a MADI: Mozgás - Absztrakció - Dimenzió - Invenció (Válogatás a magyarországi Mobil MADI Múzeum anyagából) kiállítások. Mindkét kiállítást augusztus 18.-án Beke László nyitja meg. A kiálítások rendezöje Saxon-Szász János, kurátora Dárdai Zsuzsa.   Croissance Construite, csoportos kiállítás XXX, Vera MOLNAR, ZZZ részvételével, Mondriaanhuis, Museum voor Constructieve en Concrete Kunst, Amersfoort, Hollandia. [Szerkesztés alatt]    
2003     December 7. és 19. között látható a párizsi Galerie Claude Dorval-ban a nemzetközi MADI mozgalom tagjainak Petit formats címü csoportos kiállítása. [Szerkesztés alatt]    
2004          
2004 Január 7. és február 21. között látható a nyíregyházi Városi Galériában a Mobil MADI Múzeum - Müvészet határok nélkül címü kiállítás. Kurátor: Dárdai Zsuzsa, rendezte: Saxon-Szász János, megnyitó: Beke László. Ugyanakkor látható a Pál Gyula teremben SAXON-SZÁSZ János Poli-univerzum címü egyéni tárlata, ugyancsak Beke László megnyitójával.   Art Constructiviste ŕ Paris, csoportos kiállítás többek között Ode BERTRAND, Ermanno LEINARDI, Vera MOLNAR részvételével, Civico Museo di Arte Contemporanea, Calasetta (Szardínia), Olaszország. (A kiállítás feltehetöen Leinardi ötlete volt, aki akkor már Calasettában élt.) [Szerkesztés alatt]    
2004     Március 19.-én nyílik Párizsban  az ORION centre d'art géometrique MADI. (→ RÉSZLETEK)    
2004     Vera MOLNAR és Julije KNIFER közös kiállítása március 20. és május 23. között Lignes et méandres címmel látható az Alex-i (Franciaország) La fondation pour l'art containporain Claudine et Marc Salomon (a Salomon sportszergyár tulajdonosa), Château d'Arenthon, kurátor: Vincent Baby.     
2004 A budapesti Aldus Kiadó megjelenteti Rudolf Arnheim: A vizuális élmény - az alkotó látás pszichológiája [Art and Visual Perception] címü, elsöként  az Univerity of California Press kiadásában 1957-ben kiadott könyvét.    VERA MOLNAR: Als das Quadrat noch ein Quadrat war… Eine Retrospektive zum 80. Geburstag címmel látható jubileumi visszatekintö kiállítás június 28. és augusztus 22. között a Ludwigshafen-i (Németország) Wilhelm-Hack-Museum-ban.    
2004     Április 3. és június 3. között láható a franciaországi Valenciennes-ben a Galerie des Wantiers-ben a 4 artistes des Réalités Nouvelles címü kiállítás František KUPKA, Félix DEL MARLE, Carmelo ARDEN QUIN és Simone COLOMBIER alkotásaiból. A kiállításról katalógus jelent meg Patricia Belbachir szövegével.
Április 16. és július 11. között látható a Buenos Aires-i MACLA-ban (Museo de Arte Contemporáneo Latinoamericano) [Latin-amerikai Kortárs Müvészet Múzeuma] Luis TOMASELLO egyéni kiálítása.
2004     Május 2. és 29. között látható a franciaországi Cambrai városházán a L' abstraction geometrique címü csoportos tárlat William BARBOSA, Roger BENSASSON, Ode BERTRAND, Ania BORZOBOHATY, Claude BOURGIGNON, Gaël BOURMAUD, Omar CARRENO, Nicole GUYHART, Octavio HERRERA, Hernan JARA, Pierre LEGENDRE, Bernard LEJOSNE, madé, Guido MAGGIORI, Jaildo MARINHO, Pierre MAVROPOULOS, Aldo MENGOLINI, Knut NAVROT, Jacek PRZYBYSZEWSKI, Saturo SATO, Bogumila STROJNA, Frédéric TADDEI, Wolfgang ULBRICH, Jacques WEYER és Piergorgio ZANGARA müveivel. A kiállításról katalógus jelent meg Jacques Weyer és André le Bozec írásaival.
   
2004     Május 22. és június 19. látható az olaszországi Asti-ban Reale Franco FRANGI forma - colore [forma - szín]  és  Horacio GARCIA ROSSI luce - colore [fény - szín] közös kiállítása. A kiállításról katalógus jelent meg Raffaelle A. Caruso irásaival.    
2004   Július 1. és szeptember 5. között látható a pilzeni Galerie Města Plznĕ-ben a  Geometria magyar / Maďarska geometrie dnes címü csoportos kiállítás (kurátor Jiři Valoch) BAK Imre, GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, HALÁSZ Károly, HARASZTY István, HENCZE Tamás, JOVÁNOVICS György, Köves Éva, MAURER Dóra, NÁDLER István, SAXON-SZÁSZ János, TROMBITÁS Tamás és WOLSKY András alkotásaiból.
vera molnar inventar 1946-2003, címen adja ki a Preysing Verlag (Linda Holliger szerkesztésében) a Vera MOLNAR színes munkáit tartalmazó közel 600 oldalas összefoglaló válogatás. A könyv az életmüröl szóló második kötet. A kötetbe Vincent Baby, David-Olivier Lartigaud, Blanka Heinecke, Linde Holliger, Vera Molnar, Sigurd Rompza, Laurent Salomé, Peter Staechelin és Szöllősi-Nagy András írtak.    
2004 Október 22. és 29. között rendezi Tihanyban az ISIS- Symmetry (International Society for the Interdisciplinary Study of Symmetry) nemzetközi társaság a hatodik Interdisciplinary Congress and Exhibition eseménysorozatát. A kongresszus anyagát a Symmetry: Art and Science (1996-ig: Symmetry: Culture and Science) negyedéves nemzetközi folyóirat jelenteti meg 2004/1-4. számában George Lugosi és Nagy Dénes szerkesztésében. (A korábbi lap társszerkesztöje, Darvas György, és Nagy Dénes között kialakult ellentét miatt, amely nem szükölködött bírósági ügyektöl sem, elöbbi már nem vesz részt az ISIS eseményein.) A folyóirat többek között Bortnyik Éva - Tubák Csaba, Csáji Attila, Hantos Károly, LANTOS Ferenc, MENGYÁN András, NEMES Judit, Perneczky Géza és PÓCSY  Ferenc írásait is közli.   Szeptember és október során látható a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban csoportos kiállítás BAK Imre, GÁYOR Tibor, JOVÁNOVICS György, KONOK Tamás,  MAURER Dóra, MENGYÁN András és NÁDLER István müveiböl (kurátor: Prosek Zoltán).

Október 22. és november 20. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Jean BRANCHET egyéni kiállítása.    
2004     Október 31.-töl 2007. januárjáig a Karlsruhe-i ZKM-ben látható a Die Algorithmische Revolution - Zur Geschichte der interaktiven Kunst  címü kiállítás.(→ Részletek)     
2004     A brémai Kunsthalle Archäologie des digitalen Bildes [A digitális képek archeológiája] címü kiállítássorozatának elsö tárlataként november 9. és (2005) január 16. között látható a brémai Frieder NAKE tárlata Die präzisen Vergnügen. Die frühen  grafischen Blätter und neue interaktive Installationen [A precíz öröm. Korai grafikai lapok és új interaktív installációk] cimmel. (Az interaktív tárlat címe Max Bense: Die präzisen Vergnügen. Versuche und Modelle címü a wiesbadeni Limes kiadónál 1964-ben megjelent verses kötetére utal.) Az interaktív installációk Christoph Brachmann, Lutz Dickmann, Susanne Grabowski, Philipp Kehl, Matthias Krauß, Hendrik Poppe és Romana Walter segítségével készültek.

   
2004     November 21. és (2005) január 9. között látható  az ingolstadti Museum für Konkrete Kunstban válgatás Leben mit Kunst címmel a Maximilan és Agathe Weishaupt gyüjteményéböl, töbek között Imi KNOEBEL, Ruprecht GEIGER, Jon Groom, Alan Green, Max BILL, Jan J. SCHOONHOVEN, Morris LOUIS, Günter FRUHTRUNK és François MORELLET alkotásaival.    
2004     November 26. és (2005) január 6. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) a galéria müvészeinek Constellations / accrochage général / petit formats címü csoportos kiállítása. [Szerkesztés alatt]    
2004     November 27 és (2005) január 23. között látható a Malmö-i Konsthall-ban az  Electrohype 2004 - Third Nordic biennial for computer based and high technological art címü retrpspektív csoportos kiállítás. A tárlaton Richard Bolam, Alan Currall, Trine E. Eidsmo, Peter Flemming, Mogens Jacobsen, Yunchul Kim, Trond Lossius/Kurt Ralske, Rikard Lundstedt, Vera MOLNAR, Peter Palvén, Lene Leth Rasmussen, Tania Ruiz Gutiérrez, Mika Taanila, Maia Urstad, Magnus Wassborg/Tore Nilsson, Marius Watz, Norman T. White, Uli Winters & Frank Fietzek és übermorgen müvei láthatók. Külön szekcióban látatók a svéd “digitális úttörök”: Beck & Jung, Lars-Gunnar Bodin, Ann-Charlotte Johannesson, Sture Johannesson, Sveninge de Monér, Torsten RIDELL és Göran Sundqvist munkái.     
2005          
2005     Vera MOLNAR: M comme Malevitch und andere Buchstabenbilder címmel látható kiállítás a Mannheim-i März galériában.   Január 14.-én Párizsban meghalt Jesús Rafael SOTO. Sírja a Cimetičre du Montparnasse-ban található.
2005     Február 11. és március 11. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Claude PASQUER és SAXON-SZÁSZ János kiállítása.    
2005     A Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) mediamúzeumában (Medienmuseum) február 19. és április 10. között látható a Frieder NAKE kiállítása Die große Versuchung: Frühe generative Computergrafiken und neue interaktive Arbeiten [A korai generative számítógép-grafika nagy kísértése és új interaktív munkák] cimmel. Az interaktív tárlat az elözö év novemberében Brémában látható azonos címü kiállítás bövített változata.    
2005     Februárban Saxon-Szász János Párizsban tartózkodik. Megismerteti NEMES Judithot Catherine Topall-lal a párizsi Orion galéria (ORION centre d'art géometrique MADI) vezetöjével. Nemes még a hónapban csatlakozik a nemzetközi MADI mozgalomhoz.    
2005 Március 19.-én Konstruktív koncepciók címen nyílik a veszprémi Modern Képtár - Vass László Gyüjtemény második kvázi-állandó kiállítása. (Vass a gyüjtemény kiállítását átlag kétévente módosítja.) A tárlatot Vass Julije Knifer, Gyarmathy Tihamér, Aurélie Nemours és Soto emlékének ajánlotta. Az elözö anyaghoz képest az új kiállítottak között van többek között GÁL András, MEGYIK János, MENGYÁN András, TROMBITÁS Tamás, Diet SAYLER, Johannes ITTEN, Josef ALBERS, Ludwig WILDING, Rita ERNST és Ryszard WINIARSKY. Szakmai bevezetö:Geskó Judit.        
2005     Április 12. és 30 között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Jean CHARASSE, Joseph GIRODON és SAINT-CRICQ közös tárlata.    
2005     Május 11. és június 11. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Renée ROHR, Marta PILONE, Yumiko KIMURA és Dominique BINET Points cardinaux címü kiállítása.    
2005     Május 13. és szeptember 25. között a Strasbourg-i MAMCS (Musée d´Art Moderne et Contemporain)-ban látható a L’Śil moteur /Art optique et cinétique, 1950-1975  címü áttekintö tárlat.(→ Részletek)     
2005   Június 7. és július 1. között látható a moszkvai Puskin Múzeumban a Real and virtual spaces / Valós és virtuális terek címü csoportos kiállítás (kurátorok Maurer Dóra és Prosek Zoltán ) BAK Imre, GÁYOR Tibor, JOVÁNOVICS György, MAURER Dóra, NÁDLER István, RÁKÓCZY Gizella, CSÖRGÖ Attila, KAPITÁNY András, SZEGEDY-MASZÁK Zoltán és WOLSKY András müveiböl. A tárlatról CD-Rom katalógus készült.

Június 3. és augusztus 13. között látható a bázeli Graf & Schelbe Galerie-ben FAJÓ János In zwei und drei Dimensionen címü kiállítása.    
2005     Június 29.és november 6. között látható Vera MOLNAR és Marta PAN: Thčmes et variations címü közös kiállítása a brest-i Musée des Beaux-Arts de Brest-ben (Franciaország).    
2005 Július 1. és szeptember 2. között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központja galériájában (vezetö: Galgóczy [Gall] György) a Mobil MADI Múzeum (MMM) szervezésében a MMM grafikai kollekciójának tárlata. A csoportos kiállításon Carmelo ARDEN QUIN, BÁNYÁSZ Éva, Dominique BINET, BOLIVAR, BUCSKÓ Mihály, Marian DRUGDA, FAJÓ János, Joël FROMENT, GALL (Galgóczy György), HAÁSZ István, HERCZEG László, Víktor HULÍK, KASSÁK Lajos, André VAN LIER, KONOK Tamás, KOVÁCS Tamás László, MARAFKÓ Bence, MOHOLY-NAGY László, Mitsuko MORI, Nicolas SCHÖFFER, SAXON-SZÁSZ János, SOMFAI Rezsö és Victor VASARELY alkotásai láthatók. A kiállítást Dárdai Zsuzsa az MMM alapító kurátora zárja.   A brémai Kunsthalle Archäologie des digitalen Bildes [A digitális képek archeoloógiája] címü kiállítássorozatának második tárlataként augusztus 3. és október 2. között látható Georg NEES retrospektív tárlata Künstliche Kunst. Die Anfänge [Mü müvészet. A kezdetek] cimmel.

   
2005     Szeptember 3. és október 15. között a Kaiserslautern-i Galerie Wack-ban látható Manfred MOHR egyéni kiállítása. A kiállításról 24 oldalas katalógus jelent meg.     
2005     Szeptember 15. és november 12. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl galériában Bridget RILEY összes 1981 és 2005 között készített sokszorosított grafikája Complete Prints: 1981 - 2005 címmel.    
2005     Szeptember 18.-án nyílik a németországi Waldenbuchban a Museum Ritter.           (→ RÉSZLETEK)    
2005     Október 7. és november 5. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art, géometrique MADI) a L'esprit Madi en Suede címü csoportos kiállítás L. ENGLUND, M. FAGERLUND, L. E. FALK, C. Caja HOLMSTRAND, Einar HÖSTE, E. LENNARTH, Carl MAGNUS, J. H. PERSSON, L.G. PERSSON, Torsten RIDELL és R. WILHELMSON müveiböl.    
2005     November 3. és december 3. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art, géometrique MADI) Joël FROMENT Evolutives címü kiállítása.    
2005     November 19. és (2006) február 10. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Frank BADUR Grid Drawings címü kiállítása.    
2005     November 19. és (2006) augusztus 15. között látható a Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) médiamúzeumában (Medienmuseum) a Lichtkunst aus Kunstlicht [Fénymüvészet müfényböl] címü kiállítás. Kurátorok: Peter Weibel és Gregor Jansen.    
2005     November 26. és (2006) január 18. között látható a berlini Digital Art Museum [DAM] galériájában az Algorithmus und Zufall [Algoritmus és véletlen] címü kiállítás Frieder NAKE korai számítógép-grafikáiból és  a compArtDie csoport interaktív installációiból (Walk through Raster. Berliner Version [Bolyongás a raszteren – berlini verzió]).    
2005 December 16. és (2006) február között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központja Galériájában a MOBIL 2 csoportos kiállítás.            (→ RÉSZLETEK)   December 9. és (2006) január 16. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) a Mobile Amovible Coplanal Articulable Variable címü csoportos kiállítás többek között BOLIVAR, Ania BORZOBOHATY, Claude BOURGIGNON, Gaël BOURMAUD, BRANCHET,
Jean CHARASSE, CECERE,
Marian DRUGDA, HORVÁTH Pál,
HARASZTY István, Viktor HULIK, Jaildo MARINHO, NEMES Judith, Claude PASQUER, Isabelle PRADE,
Torsten RIDELL, SAINT-CRICQ,
Sato SATURO és SAXON-SZÁSZ János alkotásaiból.
 

   
2006          
2006     Január 6. és február 19. között látható  a svájci Rapperswil-i IG Halle Kulturzentrum Alte Fabrik-ban a Waser kiadó szervezésében a Vom Bild zum Buch / Waser Verlag für konstruktiv-konkrete Kunst címü csoportos kiállítás Josef ALBERS, Guido Baumgartner, Max BILL, Andreas BRANDT, Ursula Brüngger, Heinrich Bruppacher, Hans-Peter Ege, Friedrich Geiler, Camille GRAESER, Marguerite Hersberger, Frédéric Hirschi, Gottfried HONEGGER, Pius Ilg, KONOK Tamás, Richard Paul LOHSE, Verena LOEWENSBERG, Arturo di Maria, Heinz Müller-Tosa, Rolf Schneebeli, Peter Somm, Marianne Theis és Beat ZODERER alkotásaiból. Január 19. és február 15. között  subsets bitforms címmel látható  Manfred MOHR kiállítása New York-ban. [Szerkesztés alatt]  
2006     Január 30. és február 11. között látható a párizsi XX. kerületi városházán a Madi csoport kiállítása.           (→ RÉSZLETEK)     
2006     Február 24. és március 14. között látható a nápolyi Spazio Arte galériában Ines SILVA, Renato MILO, Octavio HERRERA és Saverio CECERE közös kiállítása. A kiállításról katalógus jelent meg Rosario Pinto és Saverio Cecere irásával.    
2006 Március 1.-én a 125 éves budapesti Iparmüvészeti Egyetem (korábban: Iparművészeti Főiskola, Iparművészeti Akadémia, Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda) neve Moholy-Nagy Müvészeti Egyetemre változik.        
2006 Budapesten február 18-án megalakul a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS).            (→ RÉSZLETEK)         
2006     Március 4. és május 13. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Rita ERNST Bild-Architekturen címü egyéni kiállítása. Ugyanebben a periódusban ugyanott látható Bernhard Härtter kiállítása Like voices of sleeping birds címmel.    
2006     Március 17.-én nyílik a párizsi Galerie Denise René espace Marais-ben Carlos CRUZ-DIEZ La couleur dans l'espace címü kiállítása.    
2006 Március 16. és április 9. között látható -  a szentendrei Erdész Galéria szervezésében - a  budapesti  Light & Loft Galériában NEMES Judith RitmusKÉPlet: Hommage ŕ Kurtág címü egyéni kiállítása. Megnyitó: Ébli Gábor. Ebböl az alkalomból jelenik meg Ébli Gábor: Permutációk / Permutations címü magyar és angol nyelvü kötete a budapesti Magyar Mühely Kiadó és a zürichi Editions La Ligne közös kiadásában.   Március 23. és április 12. között látható a párizsi Galerie Phileppe Gelot-ban Jacques WEYER festményeinek kiállítása.    
2006 Március 19.-én kerül sorra a budapesti Arte galéria és aukciós iroda rendezésében Volt egyszer egy Józsefvárosi Kiállítóterem címmel a hetvenes évek közepétöl jó egy évtizeden át a magyarországi geometrikus és konkrét müvészeti szcénában meghatározó szerepet játszó J. Galéria plakátjainak, valamint az általuk kiadott szitanyomatmappáknak árverezésére. Az eseményt Marsó Diána és FAJÓ János szervezték. Az aukció tételeiröl részletes illusztrált katalógus készült a J. Galériában rendezett kiállítások, valamint a kiállító müvészek, rendezök és megnyitók tételes felsorolásával.        
2006 Április 7.és  június 7. látható a györi MTA Regionális Kutatások Központja (NYUTI) galériájában (vezetö: Galgóczy György) a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítvány szervezésében Marian DRUGDA kiállítása. Kurátor: Dárdai Zsuzsa. A kiállítást rendezte és a meghívót tervezte Saxon-Szász János.        
2006 Április 21. és május 28 között látható a kaposvári SMK Kapos ART Galériában NEMES Judith Ritmusképlet: Hommage ŕ Kurtág címü egyéni kiállítása. Megnyitó: Lantos Ferenc.        
2006   Május 10. és június 22. között rendezik Moszkvában a supreMADIsm / Tisztelet az orosz konstruktivizmus mestereinek nemzetközi müvészeti eseménysorozatot.           (→ RÉSZLETEK) Május 11. és június 11. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Saverio CECERE egyéni kiállítása.    
2006     Május 13. és június 25. között látható a wolfsburgi Kunstverein Wolfsburg-ban a Der Traum von der Zeichenmaschine címü tárlat Heinrich Heidersbergers ritmogrammjaiból és kortársainak (Herbert W. FRANKE, Frieder NAKE, Georg NEES és Jean Tinguely) számítógép-grafikáiból.    
2006     Vera MOLNAR a berlini Digital Art Museum [DAM] által adományozott d.velop digital art award [ddaa] 2005 dij elsö kitüntettje; ennek kapcsán monotonie, symétrie, surprise cimmel Molnár gyüjteményes kiállítása a brémai Kunsthalle-ban május 23. és augusztus 13. között látható. A kiállításról német és angol katalógus jelent meg Barbara Nierhoff, Dietmar Guderian és Molnár Vera irásaival.    
2006 Június 12. és szeptember 10. között a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) bemutatkozó (nyitó) kiállítását tartja a budapesti Vasarely Múzeumban. Résztvevö müvészek: GÁYOR Tibor,  HARASZTź István, HETEY Katalin, KONOK Tamás,  MAURER Dóra, Vera MOLNAR,  NÁDLER István és NEMES Judith. A kiállításra magyar és angol nyelvü katalógus jelenik meg Baán László elöszavával és Forgács Éva írásával. Megnyitó: Dieter Ronte. A verniszázson Szigetvári Anna bemutatta Hang-Képek címü interaktív lézer installációját.   Június 16. és július 9. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Ania BORZOBOHATY, Yumiko KIMURA és NEMES Judith közös kiállítása.    
2006 Augusztus 3. és szeptember 9. között látható Budapesten Pixel 2006 / digitális nyomatok I. országos szemléje címmel a Magyar Elektrográfiai Társaság szervezésében létrejött tárlat (kurátorok: Haász Ágnes és Cseh Borbála). A kiálításról katalógus jelent meg Szeifert Judit és Szabó Noémi írásaival.   A brémai Kunsthalle Archäologie des digitalen Bildes [A digitális képek archeológiája] címü kiállítássorozatának harmadik tárlataként július 1. és augusztus 31. között látható a brémai Kunsthalleban Otto BECKMANN kiállítása Kunstcomputer und die Anfänge der Computerkunst [A müvész-számítógép és a számítógép-müvészet kezdetei] címmel.    
2006 Augusztus 15. és 31. között látható a Szimmetria fesztivál 2006 Budapest keretében a Loft & Light galériában a Mester és tanítványai címü kiállítás FAJÓ János és korábbi növendékei munkáiból. A tárlaton többek között BÁNYÁSZ Éva, BOROS Tamás, HERCZEG László, HORVÁTH Anna, KLUDOVÁCZ András, KOVÁCS Tamás László, MARAFKÓ Bence, PATAKI Balázs és SAXON-SZÁSZ János alkotásai láthatók.   Augusztus 9. és október 15. között látható a Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) mediamúzeumában Georg NEES 80. születésnapja alkalmából rendezett tárlat Die große Versuchung - Frühe generative Computergrafiken [A Nagy Kihívás – korai generatív számítógép-grafika] címmel. Kurátor: Bernhard Serexhe.    
2006 Augusztusban és szeptemberben látható a budapesti Budapest Kiállítóteremben GÁYOR Tibor (De)constructiones címü kiállítása. Megnyitotta és a katalógus bevezetö szövegét Kukorelly Endre írta.   Szeptember 16. és november 4. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Hans Jörg GLATTFELDER és Klaus STAUDT közös kiállítása Räume: Zwei Sichtweisen im Dialog címmel.    
2006 Szeptember 24. és november 19. között látható a budapesti Kassák Múzeumban a múzeum megnyitásának 30. évfordulója alkalmából, a Csaplár Ferenc rendezte Új szerzemények 2002-2006 címü tárlat. Az új szerzemények között vannak Walter DEXEL, ÉZSIÁS István, GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, HALÁSZ Károly, Matzon Ákos, MAURER Dóra, Juraj MELIS, MENGYÁN András, Vera MOLNAR, NEMES Judith és SAXON-SZÁSZ János müvei. Megnyitó: Tamás Gáspár Miklós.        
2006 Szeptember 27. és november 12. között látható a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Valós és virtuális terek II. címü kiállítás.           (→ RÉSZLETEK)   Szeptember 29. és (2007) január 7. között látható az ingolstadti Museum für Konkrete Kunst és Kunstverein Ingolstadt - Städtische Galerie Harderbastei termeiben a Die Neuen Tendenzen címü retrospektív tárlat.(→ Részletek)    
2006     Október 10. és november 3. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Juan Carlos GALVAO [Joăo Carlos GALVĂO] és Jaildo MARINHO kiállítása.    
2006 November 17. és (2007) január 17. között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központjában a Mobil MADI Múzeum szervezésében a MADI - MONOKRÓM címü csoportos kiállítás. Kurátor: Dárdai Zsuzsa. Kiállítanak: Eduard ANTAL, Carmelo ARDEN QUIN, Ira BERNARDINI, Charles BÉZIE, Dominique BINET, Franco CORTESE, DAI [Dárdai Zsuzsa], Gilbert DECOCK, Joël FROMENT, Joăo Carlos GALVĂO, HAÁSZ István, HERCZEG, HORVÁTH [?? melyik??], Piotr IWICKI, Antonia LAMBELÉ, Gino LUGGI, MILLE, Giuseppe MINORETTI, Giovanni MORELLO, Mitsuko MORI, Marek RADKE, Giuseppe ROSA, SAXON-SZÁSZ János, Didier STEPHANT, René UGARTE és André VAN LIER. [Szerkesztés alatt]   November 5. és december 2. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Philippe VACHER Polyrythmie címü egyéni kiállítása. A tárlathoz kapcsolódva november 19.-én vitaest La sigularité MADI dans le creation géométrique contemporaine címmel.    
2006 November 26. és (2007) március 11. között, harminc éves fennállása alkalmából, a budapesti Kassák Múzeumban látható a Tiltott-türt avantgárd / KASSÁK [Lajos] képzömüvészete az 1960-as években címü tárlat Csaplár Ferenc rendezésében. A tárlat Kassák 1967-es Fényes Adolf Teremben rendezett kiállításának anyagából mutat be válogatást.   A brémai Kunsthalle Archäologie des digitalen Bildes [A digitális képek archeoloógiája] címü kiállítássorozatának második tárlataként november 21. és (2007) január 14. között látható Mutualité. Kurd Alsleben und Antje Eske. Von der Computerzeichnung zur Netzkunstaffaire 1961-2006 [A számítógéprajztól a web-müvészetig 1961-2006] címmel Kurd ALASLEBEN és Antje ESKE közös tárlata.    
2006 A budapesti Magyar Képzömüvészeti Egyetem - Arktisz kiadó Színek kölcsönhatása - A látás didaktikájának alapjai címmel megjelenteti  Josef ALBERS Interaction of Color  címü, eredetileg 1963-ban kiadott alapkönyvét Maurer Dóra fordításában.   December 15. és (2007) január 16. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) a Monochrome MADI címü csoportos kiállítás többek között Carmelo ARDEN QUIN, Roger BENSASSON, Joël BESSE,
Dominique BINET, BOLIVAR
Ania BORZOBOHATY, Saverio CECERE,Jean CHARASSE,
Jean-François COADOU, Elisabetta CORNOLŇ, Franco CORTESE, Marian DRUGDA, FAJÓ János, Joël FROMENT, Aldo FULCHIGOGNI, Joăo Carlos GALVĂO, Ingo GLASS,
HAÁSZ István, HORVÁTH Pál, Viktor HULIK, KOVÁCS Tamás László, Alberto LOMBARDI, Mitsuko MORI, NEMES Judith, Gianfranco NICOLATO, Claude PASQUER, PATAKI Balázs, Torsten RIDELL, Albert RUBENS, SAINT-CRICQ, Sato SATURO, SAXON-SZÁSZ János, Ines SILVA, Philippe VACHER, Helen VERGOUWEN, Jean-Pierre VIOT és Piergorgio ZANGARA munkáival.
   
2007          
2007 Január 19. és március 21. között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központjában a Mobil MADI Múzeum szervezésében Jean BRANCHET egyéni kiállítása. Kurátor: Dárdai Zsuzsa.   Január 11. és február 4. között látható az antwerpeni Art Gallery 100-ban Jacques WEYER egyéni  kiállítása.    
2007 Január 26. és április 30. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében az Eleven szín címü kiállítás.(→ Részletek)    2007. február 17. és május 20. között látható a frankfurti Schirn Kunsthalle-ban az Op Art retrospektív tárlat.(→ Részletek)    
2007 Február 19. és március 19. között látható a budapesti Quattro Mobili Bútoráruházban válogatás a Mobil MADI Múzeum grafikai gyüjteményéböl Mobil grafikák címmel. A kiállítás kurátora Dárdai Zsuzsa, rendezöje Kertészné Vadász Emília. A kiállításon Eduard ANTAL, Carmelo ARDEN QUIN,  BÁNYÁSZ Éva, Dominique BINET, BOLIVAR, Jean BRANCHET, BUCSKÓ Mihály, DÁRDAI Zsuzsa, Marian DRUGDA, FAJÓ János, Joël FROMENT, GALL (Galgóczy György), HAÁSZ István, HERCZEG László, Viktor HULÍK, KASSÁK Lajos, André VAN LIER, KONOK Tamás, KOVÁCS Tamás László, Josef LINSCHINGER, MARAFKÓ Bence, MOHOLY-NAGY László, Mitsuko MORI, Georg Karl PFAHLER, Nicolas SCHÖFFER, SAXON-SZÁSZ János, SOMFAI Rezsö és VASARELY alkotásai láthatók, együtt a Szerencsi szitamappával.  

 
   Február 10. és április 29. között látható  Würzburgban a Museum im Kulturspeicher és helyi egyetem matematikai intézetének közös szervezésében a  Ausgerechnet... Mathematik und Konkrete Kunst címü kiállítás. A tárlaton többek között Joseph ALBERS, Paul Klee, El LISZICKIJ, George VANTONGERLOO, Sonia Delaunay, valamint a  zürichi konkrétok (Max BILL és Richard Paul LOHSE) alkotásai láthatók.    
2007 Február 27. és május 31. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Koncept koncepció, szemelvények címü kiállítás Beke László gyüjteményéböl (kurátorok:  Maurer Dóra és Prosek Zoltán). A tárlaton müvekkel szerepelt: XXXXXX  . A kétnyelvü Koncept koncepció, szemelvények/Concept conception, extracts katalógust Maurer Dóra szerkesztette. [Szerkesztés alatt]        
2007     Március 10. és április 28.között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl galériában Wolfram Ullrich egyéni kiállítása
Von der Leichtigkeit des Stahls címmel.
   
2007 Március 22. és május 15.  között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központja Galériájában (Vezetö: Kertészné Vadász Emília) a Mobil MADI Múzeum szervezésében Viktor HULÍK egyéni kiállítása. Kurátor: Dárdai Zsuzsa, megnyitó: Pápai Emese.   Március 10. és április 28. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl galériában Edition Fanal zu Gast címmel a FANAL kiadó sokszorosított grafikái Frank BADUR,
Max COLE, Rita ERNST, Hans Jörg GLATTFELDER, Sigurd ROMPZA, Nelly RUDIN és Klaus STAUDT munkáival.
   
2007 Március 30. és április 25. között látható a györi Városi Müvészeti Múzeum Borsos Miklós kiállító termében az Hommage ŕ Kassák, válogatás a Mobil MADI Múzeum anyagából címü tárlat. A kiállításon Eduard ANTAL, BÁNYÁSZ Éva, Štefan BELOHRADSKÝ, DAI [Dárdai Zsuzsa], Marian DRUGDA, FAJÓ János, GALL [Galgóczy György], HAÁSZ István, HERCZEG László, HORVÁTH Anna, HORVÁTH László,
Viktor HULÍK, JOLÁTHY Attila, KLUDOVÁCZ András, KOVÁCS Tamás László, PATAKI Balázs, SAXON-SZÁSZ János és SOMFAI Rezsö munkái láthatók.
Március 22. és 24. között az Érsekújvári Müvészeti Galériában zajik a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) szervezésében, Juhász R. József rendezésében, A Kassák-kód címmel a KASSÁK Lajos életmüvének szentelt nemzetközi szimpózium. A Kassák 120 éves születése évfordulójának tizteletére rendezett eseményröl a SZMÍT kötetet jelenetet meg többek között Papp Tibor (Kassák párizsi szemmel), Peter Weibel (Az idö vasfüggönye? A magyar konstruktivizmus bécsi fejlödéstörténete: MA, 1920 - 1925) és Fajó János (A Kassák-kód, avagy az átváltozás misztériuma) írásával. A kötetböl 50 példány szitanyomat melléklettel készült. Március 9. és 31. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Antonia LAMBELE és Isabelle PRADE kiállítása.    
2007     Április 28. és augusztus 26. között látható a bit international . [Nove] Tendencije – Computer and Visual Research [Zagreb 1961 - 1973] címü tárlat a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum-ban. Kurátor: Darko Fritz.  A retrospektiv kiállítás a hatvanas éve kiemelkedö fontosságú zágrábi kiállításait reprodukálja és (106 müvész több mint 350 müvével valamint 30 óranyi hanganyaggal) tekinti át újra a bit international folyóirat szerepével egyetemben. A kiállítás katalógusába Margit Rosen ír tanulmányt Die Maschinen sind angekommen: Die Neuen Tendenzen - visuelle Forschung und Computer [Megjöttek a gépek – vizuális kutatás és a számítógép] cimmel.   Április 27. és május 6. között tart nyitva Buenos Aires-i La Boca negyedben a Primera Bienal de Arte Geometrico. Ezen keretében látható a MADI Internacional kiállítás Carmelo ARDEN QUIN, Martín BLASZKO, José AGUIAR, BOLIVAR, Gaël BOURMAUD, César LÓPEZ OSORNIO, Juan COLL BENEGAS, Alejandra PADILLA, Martín CÁCERES, Eugenio MONFERRAN,  Armando RAMAGLIA és Eugenio SALVATIERRA müveiböl.
2007     Május 5. és 26. között látható a franciországi Maubeuge város Centre culturel de l'Arsenal kiállítóhelyíségében, a L'association pour la création de la Cité des Géométries egyesülettel közösen, a párizsi Orion galéria (ORION centre d'art géometrique MADI) olasz müvészeinek MADI noir et blanc címü csoportos tárlata. Kiállító müvészek: Angelo Giuseppe BERTOLIO, Saverio CECERE, Elisabetta CORNOLŇ, Franco CORTESE, Reale Franco FRANGI, Aldo FULCHIGOGNI, Alberto LOMBARDI, Gino LUGGI, Vincenzo MASCIA, Renato MILO, Gianfranco NICOLATO, Antonio PEROTTELLI, Marta PILONE, Gaetano PINNA, ROSA és Piergorgio ZANGARA.    
2007 Május 9.-én tragikus körülmények között meghalt Csaplár Ferenc. Csaplár a Kassák Múzeum alapítása óta az intézmény igazgatója volt. Halála elött egy héttel még cikket közöl az Élet és Irodalomban Visszatérés Európába: Kassák képzömüvészete külföldön az 1960-as években címmel.   Május 12. és július 13. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Mark WILLIAMS egyéni kiállítása
Visual Concert: New Paintings címmel.
   
2007     Május 11. és július 1. között egy idöben és egy helyen látható a franciaországi Tour kastélymúzeumában két, a geometrikus absztrakciónak szentelt tárlat. Az egyik kiállítás Jean és Colette Cherqui párizsi gyüjtök kollekciójából ad válogatást Géométrie - optique - cinétique / Śuvres françaises et latino-américaines des années 40/60 [Geometria - optika - kinetika / francia és latin-amerikai müvek a negyvenes-hatvanas évekböl]. A másik kiállítás (Permanence de l' abstraction géométrique aux réalités nouvelles) [A geometrikus absztrakció jelenléte a réalités nouvelles szalonokban] ugyan tematikájában szorosan kapcsolódott a Cherqui-gyüjteményhez azonban más magángyüjteményektöl kölcsönzött müveket mutatott be. A rendezö azonban ezt nem tüntette fel, aminek jelentös háborgás lett az eredménye.    
2007 Május 19.-én nyílik a veszprémi Modern Képtár - Vass László Gyüjteményben a Festészet festészet címü nemzetközi monokróm festészeti tárlat.   Május 22. és június 6. között látható a párizsi Académie d'Architecture kiállítóhelyíségében a (Párizsban az év folyamán alakult) Art Construit International [Nemzetközi konstruktivista müvészet] csoport kiállítása Nicole GUYHART, Jacques WEYER, Ania BORZOBOHATY, Claude BOURGIGNON, Saverio CECERE, Jaildo MARINHO, Renato MILO, Hernan JARA, Octavio HERRERA, Wolfgang ULBRICH és CARREENO alkotásaival.    
2007 Május 18. és október 2. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Fekete&fehér címü tárlat.(→ RÉSZLETEK)        
2007     Június 1. és 30. között látható a párizsi Orion gallériában (ORION centre d'art géometrique MADI) a Blanc et Noir Madi csoportos kiállítás.    
2007     Június 4. és július 1. között 2007 broken symmetry címmel látható Manfred MOHR kiállítása a brémai Kunsthalle Bremen-ben abból az alkalomból, hogy Mohr megnyerte a d.velop digital art award [ddaa] 2006 díjat. A kiállításról 95 oldalas katalógus jelent meg.    
2007     A londoni Beardsmore Gallery-ben látható június 7. és július 7. között, a saarbrückeni St. Johann galéria válogatásában, a Concrete art in Europe today címü tárlat Jo Enzweiler, Hans Jörg ENZWEILER, Exerdt HILGEMAN, Vera MOLNAR, Karl Prantl, Sigurd ROMPZA, Antonio Scaccabarozzi és Friedhelm Tschentscher müveivel. A kiállításról katalógus jelent meg John Carter elöszavával és Dietfried Gerhardus: Kernstück Konkreter Kunst: Exemplifikation címü bevezetö tanulmányával.    
2007     Június 16. és augusztus 31. között látható az ettlingeni Galerie Emilia Suciu-ban NEMES Judith Vérités inconnues címü egyéni kiállítása.    
2007     Június 17. és augusztus 26. között a brémai Kunsthalle-ban látható Herbert W. FRANKE  tiszteletére az Ex Machina - Frühe Computergrafik bis 1979 címmel.(→ Részletek)    
2007     Június 20. és szeptember 20. között Geometrisch konstruktive Kunst aus Ungarn címmel kiállítás az Universität Bonn Diszkrét Matematika Kutatóintézetéhez tartozó  Arithmeum-ban, többek között az OSAS müvészeinek munkáiból (kurátor: Ina Prinz). A kiállításról katalógus készült Ina Prinz elöszavával. Kiállítottak: BAK Imre, GÁYOR Tibor, HETEY Katalin, JOVÁNOVICS György, KONOK Tamás, MAURER Dóra, MENGYÁN András, Vera MOLNAR, RÁKÓCZY Gizella és WOLSKY András. A német és angol nyelvü katalógusba Passuth Krisztina: Reale und virtuelle Räume cikke és Ina Prinz interjúja Maurer Dórával és Bak Imrével.     
2007     Július 6. és augusztus 30. között látható a düsseldorfi Schreier von Metternich Fine arts galériában FAJÓ János Ellipse címü egyéni kállítása.    
2007     Augusztus 17. és szeptember 22. között látható a berlini Digital Art Museum [DAM] galériájában  Robert Adrian, Charles CSURI, Herbert W. FRANKE, Yoichiro Kawaguchi és Norman White csoportos kiállítása.

   
2007     Szeptember 12. és október 20. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Max COLE, Bernhard Härtter, Gottfried HONEGGER, Thomas Müller, Candido Storni, Italo Valenti, Tobias Vetter és Mark Williams csoportos kiállítása.
Machine_Learning címmel rendez utazó tárlatot Matthew Deleget (MINUS SPACE csoport, New York) Henry Brown, Terry Haggerty, Gilbert Hsiao és Douglas Melini munkáiból szeptember 4 és (2008) május 3 között a Boyden Gallery-ben (St. Mary's College of Maryland), a Painting Center-ben (New York), ill. a Gallery Sonja Roesch-ben (Houston).  
2007     Szeptember 14. és október 28. között klangfarben címmel látható Manfred MOHR kiállítása a stuttgarti Galerie Mueller-Roth-ban. A kiállításról 32 oldalas katalógus jelent meg.     
2007     Szeptember 16. és október 27. között látható Linde Hollinger ladenburgi März galériában Jürgen PAAS Kreise ziehen címü kiállítása.    
2007     Szeptember 30. és október 21. között látható a szicíliai Trapani város Quedreria del Lotto galériájában Rita ERNST Mattonelle: amore a immaginazione címü kiállítása. A kiállításról katalógus jelent meg. Machine_Learning címmel rendez utazó tárlatot Matthew Deleget (MINUS SPACE csoport, New York)) Henry Brown, Terry Haggerty, Gilbert Hsiao és Douglas Melini munkáiból szeptember 4 és (2008) május 3 között a Boyden Gallery-ben (St. Mary's College of Maryland), a Painting Center-ben (New York), ill. a Gallery Sonja Roesch-ben (Houston). Szeptember 26. és október 20. között látható a Buenos Aires-ben a Loreto Arenas Galería de Arte és az L. h. [Laura Haber] Galería de Arte közös rendezésében az Encuentro MADI: La Argentina + el mundo címü kiállítás.(→ RÉSZLETEK)
2007     Október 7.-én Párizsban meghalt Gregorio VARDANEGA.  
 

2007     Október 12. és november 12. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Reale Franco FRANGI és Piergorgio ZANGARA közös egyéni kiállítása.    
2007 Október 16. és november 9. között látható  a budapesti Vintage Galériában MAURER Dóra Fotómunkák / Photoworks 1971–1993  címü  kiállítása. A kiállításról katalógus jelent meg Kincses Károly: Made in Maurer és Eugen Gomringer: Maurer Dóra eltolódásai címü tanulmányával.
  Október 27. és január 31. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Russell Maltz: Concrete - Glass - Diamonds címü kiállítása.    
2007 November 2. és (2008) január 6. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Példázat mint művészet címü kiállítás,  a Saarbrücken-i Galerie St. Johann köré csoportosult müvészek munkáiból (kurátor: Sigurd ROMPZA). Az eseményröl katalógus jelent meg, Dietfrid Gerhardus és Jakob Steinbrenner tanulmányaival amelyböl magyarul a Balkon közölt részleteket. Kiállítottak:  [Szerkesztés alatt]    November 16. és december 5. között látható a párizsi Orion gallériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Gaël BOURMAUD és Helen VERGOUWEN közös kiállítása.    
2007     November 18. és december 19. között látható a ladenburgi März galériában (Linda Hollinger) Vera MOLNAR kiállítása linien - umkehrung - auf der suche nach paul klee címmel.    
2007     December 6. és (2008) január 31. között látható a párizsi Galerie Drouart-ban Carmelo ARDEN QUIN retrospektív kiállítása. A tárlatot Arthur Cavanna és Daniel Schildlower rendezte. A kiállításról a galéria kiadásában terjedelmes katalógus jelent meg  Arthur Cavanna elöszavával, Daniel Schidlower, Domitille d'Orgeval, Michel Butor és Jean Branchet írásaival valamint David Zakin részletes kronológiájával.    
2007     December 7. és (2008) január 6. között látható a párizsi Orion galériában a Triangle MADI címü csoportos tárlat.(→ RÉSZLETEK)    
2007     December 18. és (2008) január 7. között látható a párizsi XX. kerületi városházán, együttmüködésben a párizsi Orion galériával (ORION centre d'art géometrique MADI), a (június 1. és 30. között a párizsi Orion gallériában már bemutatott) MADI noir et blanc kiállítás valamint három Madi szobrász: Jean-François COADOU, SAINT-CRICQ és Thierry THOMEN közös tárlata.    
2008          
#####     Január 30. és február 29. között a bécsi Collegium Hungaricum-ban Konstruktiv und Konkret (K und K) címmel osztrák és magyar konkrét müvészek kiállítása (kurátorok:  Maurer Dóra és Prosek Zoltán). Kiállítottak: Gerhard FRÖMEL, GÁYOR Tibor, HETEY Katalin, Walter KAITNA, KONOK Tamás, Josef LINSCHINGER, MAURER Dóra és NEMES Judith. Január 18. és április 6. között látható az Evanston-i Block Museum of Art-ban és a Northwestern University Mary and Leigh Block Museum of Art-ban az Imaging by Numbers címü, a számítógép-grafika történetét áttekintö tárlat. (Kurátorok: Debora Wood és Paul Hertz). A kiállításon Joshua Davis, David Em, Herbert W. FRANKE, Lane Hall, Jean-Pierre Hebert, Ben F. LAPOSKY, Manfred MOHR, Casey E. B. Reas, Tony Robbin, Roman Verostko, Mark Wilson és Edward ZAJEC munkái láthatók.  
2008     Január 16. és április 2. között látható a párizsi La Maison l'Amerique latine-ban a Mouvement MADI international Buenos Aires 1946 - Paris 2008 retrospektív csoportos kiállítás.(→ RÉSZLETEK)     
2008     Január 19. és április 6. között látható a stockholmi Moderna Museet-ben a Time & Place: Rio de Janeiro 1956 -1964, Milano - Torino 1958 -1968, Los Angeles 1957 - 1968 tárlat. A Rio de Janeiro rész (kurátor: [Szerkesztés alatt]    
2008 Február 20. és április 10. között látható a györi MTA Regionális Kutatások Központjában a Triangle - háromszög címü nemzetközi kiállítás. (→ RÉSZLETEK)   A Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) mediamúzeumában (Medienmuseum) február 23. és (2009) január 6. között Darko Fritz kurátor (társkurátorok: Margit Rosen és Peter Weibel) szervezésében Bit international [Nove] tendencije - Computer und visuelle Forschung Zagreb 1961-1973 címmel látható kiállítás a "hatvanas évek legfontosabb nemzetközi müvészeti áramlatáról". Az átfogó kiállítás áttekinti a zágrábi NT és kapcsolódó tárlatokat 1961-töl 1973-ig, az összes ott és akkor szereplö müvész munkáinak bemutatásával.    
2008 Február 27. és május 31. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Koncept koncepció, szemelvények címü kiállítás Beke László gyüjteményéböl (kurátorok:  Maurer Dóra és Prosek Zoltán). A tárlaton többek között müvekkel szerepelt BAK Imre, Beke László, CSIKY Tibor, Erdödy J. Attila, Ficzek Ferenc, Galántai György, GÁYOR Tibor, HARASZTź István, MAURER Dóra, NÁDLER István, Schmal Károly, Rudolf Sykora, TÜRK Péter, Jiři Valoch és Peter Weibel. A kétnyelvü Koncept koncepció, szemelvények/Concept conception, extracts katalógust Maurer Dóra szerkesztette.   Február 22. és március 9. között látható Veronában az Internazionale MADI a Verona tárlat többek között James ALLUMBAUGH, Carmelo ARDEN QUIN, Angelo Giuseppe BERTOLIO, Martín BLASZKO,  BOLIVAR, Gaël BOURMAUD, Jean BRANCHET, Arturo CHÁVEZ, Elisabetta CORNOLŇ, Franco CORTESE, Marian DRUGDA, Lorena FACCIO, Reale Franco FRANGI, Joël FROMENT,  HORVÁTH Pál, Yumiko KIMURA, Jaildo MARINHO, Vincenzo MASCIA,
Renato MILO,
NEMES Judith, Gianfranco NICOLATO,
Claude PASQUER, Antonio PEROTTELLI, Marta PILONE,
Gaetano PINNA, Torsten RIDELL, Giuseppe ROSA, Renée ROHR, SAXON-SZÁSZ János, Ines SILVA, Philippe VACHER, Helen VERGOUWEN és Piergorgio ZANGARA alkotásaival. A kiállításról katalógus jelent meg
Maria Lucia Ferraguti bevezetö szövegével.
   
2008 Február 28. és március 29. között látható a budapesti Kévés Studio Galériában FAJÓ János Ellipszisek címü kiállítása. A kiállításról leporellokatalógus jelent meg Fábián László írásával (A festészet öröme - Fajó János életmüvének újabb fejezete).   Február 29. és május 18. között látható a bécsi MUMOK -ban a Genau und Anders /  Mathematik in der Kunst von Dürer bis Sol LeWitt címü tárlat.(→ Részletek)     
2008     Március 1.és 30. között látható az olaszországi Desenzano del del Garda-ban a Galleria Civica Gian Battista Bosio-ban a L'arte construisce l'Europa tárlat.(→ RÉSZLETEK) Április 5. és 18. között látható New Yorkban a MINUS SPACE szervezésében Mark Dagdley Shaped Canvas - Selections from 1987 címü kiállítása. A kiállításról katalógus jelent meg Nora Griffin elöszavával.  
2008     Március 5. és április 30. között látható a párizsi Espace Meyer-Zafra-ban Ludwig WILDING egyéni kiállítása.    
2008     Március 7. és május 3.  között Bildschirmarbeiten, Bilder + Zeichnungen címmel látható Manfred MOHR kiállítása a zürichi Galerie La Ligne-ben.

   
2008     Március 15. és április 30.  között Installations et autres tableaux címmel látható Manfred MOHR kiállítása a párizsi Galerie Lahumičre-ben.     
2008 Április 17. és június 22. között látható a Paksi Képtárban MENGYÁN András Tér-képzetek címü kiállítása: Megnyitotta: Fitz Péter.   Április 4. és  május 4. között látható a barbizoni Galerie François Federle-ben a Jean-Michel Gout-Werner Madi Art Gallery-vel közös rendezésben az Śuvres MADI tárlat többek között Carmelo ARDEN QUIN, BOLIVAR, Joël BESSE, Jean CHARASSE, Jean-François COADOU, FAJÓ János, HAÁSZ István, Yumiko KIMURA, KOVÁCS, Antonia LAMBELÉ, Mitsuko MORI, NEMES Judith, Torsten RIDELL, SAINT-CRICQ, SAXON-SZÁSZ János és Helen VERGOUWEN alkotásaiból.


   
2008     Április 26. és május 31. között látható a franciországi Maubeuge város Centre culturel de l'Arsenal kiállítóhelyíségében Jean-Pierre VIOT egyéni kiállítása.    
2008     Május 5. és 30. között látható a milánói Soglio di Quarto galériában a Le teorie del MADI címü tárlat.(→ RÉSZLETEK)    
2008     Május 9. és 31. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art, géometrique MADI) két szlovák madi müvész, Viktor HULIK és Marian DRUGDA, közös kiállítása.    
2008   Május 31. és szeptember 30.  között Art Stations Preview - It from bit címmel látható Manfred MOHR kiállítása a poznani Grazyna Kulczyk alapítvány kiállítóhelyiségében.  Május 31. és július 12. között látható látható a berlini Digital Art Museum [DAM] galériájában Vera MOLNAR The early beginnings - Plotterzeichnungen von 1969 bis 1990 címü egyéni kiállítása.    
2008     Farbsinn címmel látható május 15. és júlis 12. között között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben
Frank BADUR,
Conrad Meier, Bridget RILEY, Dorothee Schellhorn és Mark Williams csoportos kiállítása.
   
2008   Május 29.-én Łódzban - a korábban ott müködö textilgyár épületének átalakításával kialakított új térben - megnyílik  az ms2, a  Muzeum Sztuki ujabb épülete. Május 17. és szeptember 28. között látható a németországi Waldenbuchban, a Ritter csokoládégyár területén lévö Museum Ritter-ben a Sammlung Marli Hoppe-Ritter Bilder tausch 3 (a múzeum fennállása óta a harmadik átrendezés / képakasztás) címü tárlata számos OSAS müvész munkájával. Kiállítottak: Horst BARTNIG, Antonio CALDERRA, Rita ERNST, Johannes Gecceli, Hans-Jörg GLATTFELDER, HAÁSZ István, MAURER Dóra, Manfred MOHR, Vera MOLNAR, Jürgen Paas, Peter Weber festök és David Fried, GÁYOR Tibor, Livia Kubach & Michael Kropp, Matti KUJASALO és Peter Vogel szobrászok.    
2008     Június 8. és augusztus 23.  között Zuhören | Retrospective 1963-2008 címmel látható Manfred MOHR kiállítása a pforzheimi Kunstverein-ben.
   
2008     Június 12. és augusztus 12. között látható Bonnban a Geselschaft für Kunst und Gestaltung (GKG) szervezésében Douglas ALLSOP és Christoph DAHLHAUSEN Reflextions on both sides címü közös kiállítása. A kiállításról kétnyelvü (német és angol) katalógus jelent meg Hans M. Schmidt elöszavával és Gabriele Uelsberg tanulmányával.    
2008 Június 14. és 17. között kerül megrendezésre Pécsett a P-AGE2008 rendezvénysorozat.(→ RÉSZLETEK)   Június 17. és júius 26. között látható a párizsi Galerie Keller-ben NÁDLER István Śuvres nouvelles címü kiállítása.    
2008 Június 20. és augusztus 31. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében  Vera MOLNARés François MORELLET közös kiállítása.(→ RÉSZLETEK)  Június 26. és augusztus 30. között látható a pozsonyi Francia Intézet galériájában Jean CHARASSE és Robert SAINT-CRICQ Constructions et Reliefs címü közös kiállítása. A Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) mediamúzeumában (Medienmuseum) február 23. és (2009) január 6. között Darko Fritz kurálásával (társkuráorok: Margit Rosen és Peter Weibel) Bit international [Nove] tendencije - Computer und visuelle Forschung Zagreb 1961-1973 címmel kiállítás a "hatvanasévek legfontosabb nemzetközi müvészeti áramlatáról". Az átfogó kiálítás áttekinti a zágrábi NT és kapcsolódó tárlatokat 1961-töl 1973-ig az összes ott és akkor szereplö müvész munkáinak bemutatásával.    
2008 Július 26. és október 12. között látható Veszprémben a Modern Képtár - Vass László Gyüjtemény Galériája és a müncheni Walter Storms galéria szervezésében Günther UECKER egyéni kiállítása Nyolc képstruktúra Veszprémnek címmel. Megnyitó: Helmut Friedel. A kiállításról katalógus jelent meg.   Július 6. és szeptember 29. között látható az észak-franciaországi  Le Chateau-Cambrésis város Musé départmental Matisse-ben EMMANUEL egyéni kiállítása.    
2008 Augusztus 6.-án HAÁSZ István csatlakozik az Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) -hoz.   Augusztus 31.-ig látható ladenburgi (Németország) Galerie Linda Holliger-ben Hellmut BRUCH és Gerhard FRÖMMEL Harmonisches Mass und Gesetz címü közös kiállítása.   Augusztus 15. és szeptember 7. között látható a Buenos Aires-i MACLA-ban a MADI Internacional en el MACLA csoportos tárlat.(→ RÉSZLETEK) 
2008     Szeptember 5. és 30. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Franco CORTESE és Vincenzo MASCIA közös kiállítása.    
2008 Negyvenhárom év múltán  az MTA Müvészettörténeti Kutatóintézete, a Kepes Vizuális Központ Eger és az Argumentum kiadó Budapesten magyarul  megjelenteti  KEPES György hatkötetes Vision + Value Series [Látás és érték] címü, 1965-ben megjelent sorozatának elsö kötetét; a The Education of Vision [Látásra nevelés] címü könyvet. A kötethez Miért aktuális Kepes? címmel Beke László ír bevezetö tanulmányt.   Szeptember 7.-én nyílik a ladenburgi (Németország) Galerie Linda Holliger-ben a Richtige Farbe címü tárlat Dieter Balzer, Nicholas BODDE, MAURER Dóra, Manfred MOHR, Jürgen Paas és Michel Reiter müveiböl.    
2008     Szeptember 12. és október 11. között látható a mannheimi März Galerieben Sigurd ROMPZA Sehstücke. Wandobjekte címü egyéni kiállítása.    
2008 Szeptember 13. és október 4. között látható a budapesti Virág Judit Kortárs Galériában NÁDLER István retrospektív kiállítása. Megnyitó: Hajdú István.   Szeptember 13. és December 20 között látható a stuttgarti Edith Wahlandt galériában a Norbert KRICKE egyéni kiállítása Raumplastiken und Zeichnungen aus vier Jahrzehnten címmel.    
2008     Szeptember 13. és október 25. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Nelly RUDIN Bewegung im Quadrat címü kiállítása.    
2008     Szeptember 14. és november 15. között klangfarben címmel látható Manfred MOHR kiállítása a berlini Galerie [DAM]-ban.     
2008     Szeptember közepén Párizsban gyülnek össze a geometrikus és nemzetközi MADI müvészek.(→ RÉSZLETEK)    
2008     Szeptember 17. és október 17. között látható a brüsszeli Magyar Kultúrális Központban a 7 MADI 7 címü csoportos kiállítás. (→ RÉSZLETEK)    
2008     A zürichi Galerie La Ligne-ben látható szeptember 19. és november 1. között Vera MOLNAR: Hommage ŕ Paul Klee cimü egyéni grafikai kiállítása.    
2008     Szeptember 27. és november 15. között látható a berlini Digital Art Museum [DAM]-ban Manfred MOHR Klangfarben (Generative Computer Animation und Bilder) címü egyéni kiállítása.    
2008     A Museum Wiesbaden szeptember 28. és (2009) január 18. között Lines, Grids, Stains, Words címmel mutat be válogatást a New York-i MoMA mimial art rajzaiból, többek között Joe Baer, Dan FLAVIN, Mona Hatoum, Donald JUDD, Ellsworth KELLY, Sol LeWITT, Brice MARDEN, Agnes MARTIN, Blinky PALERMO, Leon Polke Smith, Sylvia Plimack Mangold, Polly Apfelbaum és Carl ANDRE munkáiból.    
2008     Október 3. és 31. között látható a párizsi Orion galériában (ORION centre d'art géometrique MADI) Michel JOUËT egyéni kiállítása. Ez a nemzetközi geometrikus és MADI csoport utolsó kiállítása az Orion galériában.    
2008 Október 12. és 24. között látható  a hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Múzeumban a Magyar geometrikus müvészet címü kiállítás.(→ RÉSZLETEK)   Október 11. és november 22. között látható a  saarbrückeni St. Johann galériában a # 269 Konstruktive Kunst aus Ungarn kiállítás az OSAS müvészeinek munkáiból (ez a galéria 269. kiállítása). Kiállítottak: GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, HARASZTź István, HETEY Katalin, KONOK Tamás, MAURER Dóra és NEM'S (NEMES) Judith. A kiállításról katalógus jelent meg Jo Enzweiler elöszavával.    
2008     Október 12. és (2009) január 11. között látható az ingolstadti Museum für Konkrete Kunst-ban a Bauhausstil oder Konstruktivismus? címü áttekintö tárlat.    
2008     Október 16. és november 29. között látható a párizsi Galerie NMarińo-ban a Lumičre címü kiállítás Martha BOTO, Omar CARREŃO, Hugo DEMARCO, Julio LE PARC, François MORELLET, Nicolas SCHÖFFER és Gregorio VARDANEGA müveiböl.    
2008     Október 18. és november 29. között látható az amszterdami Galerie Borzo-ban a Relief & Construction - Jean Gorin et ses collčges Néederlandais (enter Mondrian et minimalisme) címü tárlat többek között Jean GORIN, Joost BALJEU, Jan SCHOONHOVEN, Ad DEKKERS munkáiból.    
2008     A Staatliche Kunsthalle Baden-Baden centenáriumi jubileuma alkalmából rendezi október 25. és (2009) január 25. között a Von der Fläche zum Raum - Malewitsch und die frühe Moderne [A síktól a térig - Malevics és a korai modernek] címü áttekintö kiállítását, többek között Nátán ALTMAN, Erich BUCHHOLZ, Natalja Danko, Walter DEXEL, Vaszilij KANDINSZKIJ, KASSÁK Lajos, Iván KLUJNY, Gusztáv KLUCISZ, Zinajda Kobileszkaja, Nyikolai Lapsin, El LISZICKIJ, Kazimir MALEVICS, MOHOLY-NAGY László, Ljubov POPOVA, Alekszndr RODCSENKO, Kurt Schwitters, Nyikoláj SZUETIN, Vlagyimir TATLIN, Ilja CSASNYIK, Szergej Csehonin és Rudolf Wilde alkotásaival.    
2008     November 1. és december 19. között látható a zürichi Galerie Schlégl - Nicole Schlégl termeiben Rita ERNST kiállítása Strukturelle Ordnungen címmel.    
2008     Párizsban november 15.-én öt év után végleg bezár a geometrikus és nemzetközi MADI müvészeket bemutató Orion galéria (ORION centre d'art géometrique MADI). A galériának jelentös szerepe volt a nemzetközi MADI mozgalom megismertetésében. A New York-i MoMA-ban látható november 8. és (2009) január 25. között a Bauhaus 1919-1933: workshops for modernity címü retrospektív tárlat, ami majd' napra ötven évvel követi a szintén a MoMA-ban rendezett elsö amerikai Bauhaus 1919 -1928 címü 1938-ban rendezett kiállítást.  
2008     November 21. és december 13. között látható a mannheimi März (Blanka Heinecke) galériában Serana Amrein, Doris Erbacher, Vera MOLNAR és Ben MUTHOFER rajzainak kiállítása.    
2008 November 4. és december 2. között látható a Paksi Képtárban  a FANAL Kiadó - Basel címü kiállítás.(→ RÉSZLETEK)   20Jahre-20ans-20years címmel látható kiállítás az Ettlingeni-i Galerie Emilia Suciu-ban. (→ RÉSZLETEK)    
2008     November 13. és 2009. március 2. között a párizsi Fondation Dina Vierny szervezésében látható a Musée Maillol helyiségeiben a szovjet konstruktivizmus éveit bemutató válogatás a Costakis Gyüjteményböl Vers de nouveaux rivages/K novüm beregam címmel. (Idöközben a gyüjtemény jelentös részét, pontosabban 1277 tételt,  a Thesszaloniki Nemzeti Kortárs Múzeum megvásárolta.) A kiállított müvek alkotói között van Nátán ALTMAN, Alexandra EXTER, Gustav KLUCIS, Arisztah LENTULOV, El LISZICKIJ, Kazimir MALEVICS, Nágyezsda UDALCOVA, Ljubov POPOVA, Alekszander RODCSENKO, Olga ROZANOVA, Antonyina SZOFRONOVA, Vlagyimir SZTENBERG, Varvara SZTYEPANOVA, Nyikoáj SZUETIN, Vlagyimir TATLIN, Ilja CSASNYIK és mások az INHUK körböl.    
2008     November 15. és (2009) január 10. között látható a brüsszeli Synthese galériában Jacques WEYER egyéni kiálítás.    
2008     November 20.-án nyílik a párizsi Denise René (rive gauche) galériában Genevičve CLAISSE Portrait de phase címü egyéni tárlata. A kiállításról petit journal jelent meg Serge Fauchereau: Fearful symmetry címü írásával.    
2008     November 28. és december 20. között látható a párizsi Galerie la Toupie-ben Joël BESSE, Christine Boiry, Myrianne Perelmuter és Jacques WEYER közös kiállítása.    
2008 MAURER Dóra Szükített életmü/Concise Śuvre címü áttekintö kiállítása a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Müvészeti Múzeum termeiben december 4. és (2009) február 22. között látható. November 21. és 2009. március 1. között látható a Łódz-i a  Muzeum Sztuki új ms2 épületében a Katarzyna KOBRO / Lygia CLARK tárlat. max bill 100 címmel átfogó kiállítás látható a zürichi Haus Konstruktiv-ban november 8. és (2009) március 22. között Max BILL születésének századik évfordulója alkalmából. A tárlat rekonstruálja Max BILL 1951-ben, a Museu de Arte de Săo Paulo (MASP)-ban rendezett elsö retrospektív kiállítását és bemutatja korai (még a Bauhaus-ban készített) munkáit is.    
2008 December 5. és (2009) február 5. között látható a budapesti A22 Galéria és a londoni Kinetica Museum közös szervezésében a Különös mobil teremtmények címü kiállítás, amelyen tizenhárom, az evolúció, keresztezés és a technológia határterületén kísérletezö müvész munkái láthatók. Kiállítottak: Bolygó Bálint, Jim Bond, Daniel Chadwick, CSÖRGÖ Attila, HARASZTY István, Viktor HULIK, Vjacseszlav KOLEJCSUK, Ray Lee, Tim Lewis, Vratislav Karel Novák, Nick Ramage, Roger Vilder és Tom Wilkinson.        
2009          
2009     Az elözö év novemberében bezárt párizsi Orion galéria (ORION centre d'art géometrique MADI) helyén nyílik január 17.-én Richard van der Aa vezetésével a ParisCONCRET galéria a február 7.-ig nyitva tartó Pour fair simple kiállítással. A nyitókiállításon többek között kiállítottak: Pam AITKEN, Daniel ARGYLE, Roger BENSASSON, Joël BESSE, Sanne BRUGGINK, Hiroshi HARADA, Tony HARDING, Irrčne KIVINEN, Vaclav KRUCEK, Arjan JANSSEN, Roland ORÉPÜK, Jacek PRZYBYSZEWSKI, Bogumila STROJNA, Richard VAN DER AA, Jacques WEYER és Guido WINKLER.    
2009     Január 17. és február 28. között látható a párizsi Galerie Lahumiere-ben a Paris 2009 permanence de l'art construit csoportos kiállítás Charles BÉZIE, Jean-Gabriel COIGNET, Jean-François DUBREUIL, Jean-Michel GASQUET, Hans Jörg GLATTFELDER, Renaud Jacquier STAJNOWICZ, Antoine Perrot, Denis Pondruel, Yves POPET, Henri PROSI és André STEMPFEL müveiböl.    
2009     Január 21.és február 28. között látható a párizsi Galerie Cour Carrée-ben Jean BRAULT le page éclairée címü egyéni kiállítása.    
2009 Január 25. és február 7. között látható a budapesti Abigail Galériában Josheph Kadar (József) [Le Kad'r] szervezésében a hajdúszoboszlói Modern Múzeum anyagából válogatott Magyar geometrikus müvészet címü kiállítás BAK Imre, BALOGH László, BÁNYÁSZ Éva, DEIM Pál, DÉVÉNYI János, ÉZSIÁS István, FAJÓ János, FARKAS Ádám, GALGÓCZY György, Ingo GLASS, Gy. MOLNÁR István, HAÁSZ István, HALÁSZ Károly, Joseph KADAR, LANTOS Ferenc, LUKOVICZKI Endre, MATZON Ákos, NEMCSICS Antal, RÁKOSSY Anikó és TILLESS Béla müveiböl.
Pozsonyban megjelenik A Kassák-kód címü nemzetközi szimpózium kötete; KASSÁK Lajos képzömüvészeti tevékenységéröl XXX írtak. A könyvböl 50 számozott dobozos válozat is készült, benne 13 müvész (többek között Dárdai Zsuzsa, FAJÓ János, SAXON-SZÁSZ János) aláírt és számozott szitanyomatával.       
2009 Január 30. és március 21. között látható a budapesti G13 Galériában a Black & White I. címü csoportos kiállítás Gábor Áron, GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, KONOK Tamás, MEGYIK János, Vera MOLNAR, NÁDLER István és SAXON-SZÁSZ János munkáiból. Megnyitó: Vadas József.   Január 23.án a zürichi Galerie Renée Ziegler mutatja be a Hatje Cantz Verlag kiadásában publikált Richard Paul LOHSE Drucke Prints német/angol kötetet Lohse 1940 és 1987 között készített sokszorosított grafikáról.    
2009

  Január 23. és március 13. között látható a hollandiai Gorinchem városházán a De geometrie van MADI kiállítás Cathrine Topall és  Paula Corten szervezésében. Részt vesznek: Roger BENSASSON, Joël BESSE, BOLIVAR, Gaël BOURMAUD, Jean-François COADOU, Joăo Carlos GALVĂO, Yumiko KIMURA, Antonia LAMBELÉ, Vincenzo MASCIA, Giuseppe MINORETTI, Judith NEMES, Isabelle PRADE, Carmelo ARDEN QUIN, Torsten RIDELL és Helen VERGOUWEN. A tárlatról katalógus jelenik meg Paula Corten bevezetö szövegével (Historie van MADI).    
2009     Január 28. és február 28. között látható a párizsi Galerie N. Marińo-ban Jaildo MARINHO Structures ouverte címü kiállítása.    
2009     Január 29.-én nyílik a párizsi Denise René (rive gauche) galériában MALAPRADE egyéni kiállítása rouge et bleu in extenso címmel.    
2009     A hollandiai Gorinchemben lévö Museum Gorcums-ban látható január 31. és március 30. között az Ad DEKKERS reliefjeiböl rendezett emlékkiállítás (kurátor: Piet Augustijn).    
2009     Február 6. és március 8. között látható Sigurd ROMPZA  Sehstücke címü kiállítása
a
Rehau-i Kunsthaus-ban.
   
2009     Február 9. és március 14. között látható a mannheimi März Galerie-ben Ben MUTHOFER projektraum 4 címü kiállítása.    
2009     Február 6. és április 26. között tart nyitva Vera MOLNAR Perspectives et variations címü kiállítása Metzben a 49 NORD 6 EST FRAC kiállítóhelységben a Fonds Régional d'Art Contemporaine de Lorraine rendezésében.     
2009     A Karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Mediatechnologien (ZKM) mediamúzeumában február 7. és (2010) április 11. között  Bense und die Künste  címmel látható kiállítás.(→ Részletek)    
2009 Február 11. és április 26. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület/Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében az Egy kis Amerika/A bit of America és az OSAS - mühely/atelier címü kettös kiállítás. Kiállítanak:  Robert BARRY, Max COLE, Sol LeWITT, Robert MANGOLD, David RABINOWITSCH, James REINEKING, Ed RUSCHA, Richard SERRA, Phil SIMS, Roy THURSTON, Shawn WALLIS, Jerry ZENIUK, GÁYOR Tibor, HAÁSZ István, HARASZTź István, HETEY Katalin, KONOK Tamás, MAURER Dóra, MOLNAR Vera, NÁDLER István és NEMES Judith.   Február 9. és március 14. között látható a mannheimi März (Blanka Heinecke) Galerie-ben Adalberto Mecarelli Licht und Schatten címü kiállítása.    
2009     Február 13. és május 3. között látható a zürichi Kunsthausban a Hot Spots: Rio de Janeiro/Milan - Torino/Los Angeles 1956 - 1969 tárlat. (A kiállítás a stockholmi Moderna Museet-ben 2008-ban rendezett  bemutató anyaga.)    
2009     Február 12. és május 17. között látható a londoni Tate Modernben a RODCSENKO - POPOVA : Defining Constructivism címü tárlat.      
2009     Február 13. és március 14. között látható a mannheimi März (Blanka Heinecke) galériában - 85. születésnapja alkalmából - a Vera MOLNAR nče 1924 címü kiállítás.    
2009     Február 15. és március 22. között látható a ladenburgi Galerie Linde Hollinger-ben a Licht & Schatten címü csoportos kiállítás Werner BAUER, Hellmut BRUCH, Inge DICK, Roland Dahinden, Rosa M. Hessling, Jan van Munster, Michel Reiter, Vera RÖHM és Anette Sauermann munkáiból. (Ez egy teljesen másik kiállítás, mint az azonos címü, a mannheimi März galériában februárban rendezett tárlat.)    
2009 Március 12. és április 26. között látható a Paksi Képtárban a Témák és momentumok címü csoportos kiállítás.(→ RÉSZLETEK)   Március 13. és április 30. között látható a düsseldorfi Galerie Bernd A. Lausberg-ben Manfred MOHR Generative Arbeiten címü kiállítása.    
2009     Március 14. és április 10. között látható a párizsi Galerie Lahumiere-ben Yves POPET és Sigurd ROMPZA közös kiállítása  pičces ŕ voir címmel.    
      Március 14. és április 30.  között Generative Arbeiten címmel látható Manfred MOHR kiállítása a düsseldorfi Galerie Lausberg -ben.     
2009     Március 17. és április 30. között látható a párizsi Galerie N. Marińo-ban a Papiers - Instants géométeiques címü kiállítás Carmelo ARDEN-QUIN, Antonio ASIS, Genevičve CLAISSE, Horacio GARCIA-ROSSI, Octavio HERRERA, Julio LE PARC, Yvon Mutrel, Aurélie NEMOURS, SOTO és VASARELY papírmunkával. A New York-i College Art Association of America (CAA) kiadásában 1949 óta megjelenö Art Journal tavaszi számában jelenik meg Frieder Nake: The Semiotic Engine: Notes on the History of Algorithmic Images in Europe [A szemiotikus gép: megjegyzések az európai algoritmikus képek történetéhez] címü tanulmánya.  
2009     Március 19. és május 9. között látható a párizsi Galerie Denise René Espace Marais helyiségében [rue Charlot] Youri Jeltov [Juri Zseltov] kiállítása 20 années se peinture ŕ la Galerie Denise René címmel. A kiállításról katalógus jelent meg.    
2009     Március 24. és 28. között látható a párizsi Galerie Olivier Nouvellet-ben BOLIVAR d'hier et aujourd'hui címü kiállítása.    
2009     Március 28. és április 18. között láthatóa a párizsi ParisCONCRET galériában Bogumila Strojna kiállítása Polysémie címmel.    
2009     Április 2. és május 9. között látható a párizsi Galerie Denise René  Rive gauche [Boulvard Saint-Germain] helyiségében Yaacov AGAM kiállítása Transposition spatiale címmel. A kiállításról katalógus jelent meg.    
2009     Április 4. és május 23. között látható a berlini Digital Art Museum [DAM] galériájában ban a 01 - Best of Digital Art címü csoportos kiállítás Wolf Lieser (a [DAM] igazgatója) Digital Art címü könyvének kiadása kapcsán. [Szerkesztés alatt]

   
2009     Április 5. és május 24. között látható az ingolstadti Museum für Konkrete Kunst-ban Christian MEGERT retrospektiv tárlata.    
2009     Április 11. és 19. között látható a párizsi Parc Floral-ban a Salon de réalités nouvelles 2009 tárlat.(→ RÉSZLETEK)    
2009     Április 23. és augusztus 2. között a zürichi Kunsthausban Ambienti címmel látható Gianni COLOMBO kiállítás.    
2009     Tisztelgésként a közelmúltban elhunyt müvész emlékének április 27.-én avatja a Fondation Marta Pan - André Wogensky Marta PAN két post humus szobrát Pan Saint-Rémy-les-Chevreuse-i házának kertjében.     
2009 Május 20. és szeptember 31. között tart nyitva a budapesti Vasarely Múzeumban a Nyílt Struktúrák Müvészeti Egyesület / Open Structures Art Society (OSAS) rendezésében a Konstruktív konkrét struktúrális kerestetik 2. tárlat (kurátor: Maurer Dóra) Karina BISCH, Nicholas CHARDON, CSÖRGÖ Attila, Krystian CZAPLICKI truth, ERDÉLY Dániel, Pavel HAYEK, Ursula NEUGEBAUER, Franz, RIEDL, Axel ROHLFS, Esther STOCKER és Robet URBÁSEK alkotásaival. Megnyitó: Perneczky Géza.        
2009     Június 11. és augusztus 2. között a zürichi Kunsthausban Vom Entwurf zum Bild  címmel látható Camille GRAESER 1938 és 1978 között készített vázlatainak és skicceinek kiállítása.    
2009     Június 14. és július 12. között látható a sulzburgi (Németország) Galeri Konkret Martin Wörn-ben a Paris Konkret - 7 Positionen címü csoportos kiállítás Ode BERTRAND, Charles BÉZIE, Jean-François DUBREUIL, Knut NAVROT, Henri PROSI, Yves POPET és Jean-Pierre VIOT alkotásaiból.    
2009   Június 19. és szeptember 13. között látható Łódźban a párizsi Espace Meyer Zafra és a helyi Galerie Atlas Sztuki közös rendezésében az Abstracts and Kinetics címü csoportos tárlat Yaacov AGAM,César ANDRADE, Antonio ASIS, Carlos CRUZ-DIEZ, Narciso DEBURG,  Manuel MÉRIDA, Tom MOSLEY, Ania BORZOBOHATY, Dario PEREZ FLORES, Victor LUCENA, Francisco SALAZAR, SOTO, Luis TOMASELLO, René UGARTE, Walter STRACK és Ludwig WILDING müveivel. Június 16. és 20. között látható a párizsi rue de Seine 19. szám alatti Galerie Olivier Nouvellet-ben Gaël BOURMAUD, Joël FROMENT, Pal HORVATH és NEMES Judith együttes kiállítása.    
2009     Június 27. és július 17. között látható az ettlingeni (Németország) Galerie Emilia Suciu-ban a Meister der Kinetik und geometrisch Abstraktion kiállítás Heinz MACK, Carlos CRUZ-DIEZ, Levyeka DADAMAINO, Manfredo MASSIRONI, Richard Paul LOHSE és Jean GORIN müveiböl.    
2009 Július 9. és szeptember 20. között látható a budapesti Szépmüvészeti Múzeumban Pán Márta / Marta PAN poszthumusz szobortárlata. Kurátor: Geskó Judit.        
2009 Július 31. és augusztus 5. között zajlanak Budapesten a Szimmetria Fesztivál eseményei.(→ RÉSZLETEK)        
2009     Augusztus 28. és október 25. között látható a zürichi Kunsthausban Philippe DECRAUZAT kiállítása.    
2009     Augusztus 28. és október 25. között látható a zürichi Kunsthausban Rudolf de CRIGNIS minimal art és radical painting kiállítása.    
2009 Szeptember 24. és november 1. között látható a Paksi Képtárban GÁYOR Tibor L'arte d'invenzione címü tárlata. Az esemény Gáyor Széchenyi Irodalmi és Müvészeti Akadémiai székfoglaló kiállítása. Megnyitotta: Spíró György. A kiállításról magyar és német kétnyelvü katalógus készült Maurer Dóra: Az invenció két szólama, valamint Dieter Ronte: Mottó L-X. G.T.-nak (1986), Hegyi Lóránt: Jegyzetek Gáyor Tibor müvészetéhez (1986) és Erdély Miklós: Gáyor táblái (1986) címü írásaival.   Szeptember 19. és (2010) szeptember 5. között látható az eindhoveni Van Abbe Museum-ban a Lissitzky+ kiállítássorozat elsö része a Victory over the Sun.     
2009     Október 2. és december 7. között korai számítógép-grafikák láthatók a spanyolországi Gijon La Boral kiállítóhelyíségében a német Clarissa-gyüjteményböl (Käthe Clarissa Schröder hannoveri galeriás egykori gyüjteménye).    
2009     Október 15. és november 19. között látható a bécsi artmark galerie-ban a Concrete Art Connection / Konkrete Kunst aus Mitteleuropa címü kiállítás Sami Ajouri, Siegfired Amtmann, Helene Avramidis, Joachim Bandau, Eva Bauer, CSUTAK Magda, Milan Dobeš, Christian Eder, Stephan Fillitz, GÁYOR Tibor, Milan Grygar, Barbara Höller, Stanislav Kolíbal, Jan Kubiček, MEGYIK János, MENGYÁN András, NÁDLER László, Štěpan Pala, H. J. Paintz, Franz Riedl, Martin Sedlák, Varga György és WOLSKY András müveivel.    
2009 Október 29. és (2010) január 24/ között látható a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Müvészeti Múzeumban CSÖRGÖ Attila Archimédeszi pont / Archimedean Point címü kiállítása. Kurátor: Simon Kati. A kiállítás katalógusába Bencsik Barnabás ír bevezetöt; a katalógusban Görbült terek, Hámozott terek és Idöképek - idöszobrok címmel jelennek meg rövid írások Csörgö munkáiról (bár az nem derül ki, hogy kik az írások szerzöi).  Megnyitotta: Peternák Miklós.   Október 20. és (2010) január 3. között látható a leideni Stedelijk Museum De Lakenhal-ban a Van Doesburg and the International Avant-Garde áttekintö tárlat.       
2009 November 5. és 28. között látható a budapesti MONO galériában a HAÁSZ István + Kecskeméti Sándor = 125 címü kiállítás.   November 12. és 28. között látható a franciaországi Montigny-le-Bretonneux-ben a Bichrome MADI címü csoportos tárlat többek között Carmelo ARDEN QUINN, BOLIVAR, Dominique BINET, Gaël BOURMAUD, Martin BLASZKO, Jean CHARASSE, FAJÓ János, Joël FROMENT, Joăo Carlos GALVAO, HAÁSZ István, HORVÁTH László, KOVÁCS Tamás László, Antonia LAMBELE, Jaďldo MARINHO, Eugénio MONFERRAN, Mitsuko MORI, NEMES Judith, PATAKI Balázs, Marta PILONE, Torsten RIDELL, Reneé ROHR, Albert RUBENS, SAINT-CRICQ, SAXON-SZÁSZ János, Helen VERGOUWEN és Piergiorgio ZANGARA müveiböl.     
2009 A budapesti Vince Kiadó megjelenteti FAJÓ János: Rögeszméim - eszméim rögei / hagyományról, kompetenciáról címü könyvét, amelyben válogatás található Fajó írásaiból és vele készült intejúkból.   November 19. és (2010) február 10. között látható a zürichi Kunsthausban Dimensionen Konstruktiver Kunst in Brasilien címmel az Adolpho Leirner Gyüjtemény kiállítása. [Szerkesztés alatt]    
2009 November 19.-én nyílik a Paksi Képtárban a reConnaitre címü csoportos kiállítás Josef Linschinger, Hellmut Bruch, Inge Dick, Gerhard Frömel, Viktor Hulik, Milan Dobeš, Frantisek Kyncl, Milan Grigar, Zdenek Sykora, Ryszard Winiarski, Henryk Stazewski, Vesna Kovacic, Nelly Rudin, Rita Ernst, Hans Jörg Glattfelder, Thomas Lenk, Heinz Mack, Adolf Luther, Günter Uecker, Andreas Brandt, Ben Muthofer, Jo Enzweiler, Sigurd Rompza, Claudia Vogel, Imi Knoebel, Hartmut Böhm, Hyun-Mee Ahn, Robert Schad, Peter Weber, Diet Sayler, Manfred Mohr, Sean Scully, Reinhard Roy, Jean Gorin, Yves Popet, Frank Badur, Camille Graeser, Soto, Bob Bonies, Sinisa Kandic, Bak Imre, MAURER Dóra, Jovánovics György, Kovács Attila, Vera MOLNAR, NÁDLER István és Waldo Balart müveiböl. A kiállításról Prosek Zoltán szerkesztésében jelent meg átfogó kötet. [Szerkesztés alatt]   November 19. és (2010) február 21. között látható a zürichi Kunsthausban Rita ERNST Painting, concrete címü kiállítása. A tárlat Ernst Progetto Sicilano korszakát (a Cristallina, Castello A-C, Structural Order, Zisa és a Matonella sorozatok) tekinti át.    
2009     December 5. és (2010) január 30. között látható az ettlingeni Galerie Emilia Suciu-ban a geometrisch - abstrakt - kinetisch címü csoportos tárlat Yaacov AGAM, Jens Meyer, Peter Hankel, Ivan Contreras-Brunet, Giancarlo CAPORICCI, Antoine Perrot, Werner BAUER, Danile DE SPIRT, Franz Scherer, Uli POHL, Garcia ROSSI és Jean-Pierre MAURY alkotásaival.    
2009     December 7. és (2010) április 25. között látható a londoni Victoria & Albert Museum-ban a Digital Pioneers címü retrospektív tárlat. A kiállítás a számítógép generálta müvek elsö évtizedeit tekinti át. Az ötvenes és hatvanas évekböl Frieder NAKE, Georg NEES and Herbert W. FRANKE, míg a hetvenes és nyolcvanas évékböl Paul Brown, Harold Cohen, Manfred MOHR and Vera MOLNAR müvei láthatók. A kortárs periódust James Faure Walker, Jean Pierre-Hébert, Roman Verostko és Mark Wilson munkái képviselik.    
           
      VÉGE AZ ÉVTIZEDNEK