|
|
|
|
|
Kevés
dolog inspirálta úgy, kezdetektől fogva szakadatlan az emberi gondolkodást és
művészetet, mint a víz – a Vörös tengertől a Jordánon, a Jang-cén és a nagy Tarpatakon
át a Styxig. Legyen az kozmikus események vagy epifánia helye, vagy a genius
loci kulcsa; érdekelje úgy az alkotókat, mint ami az élet metaforája, az
optikai hatások gazdag forrása, vagy egyszerűen csak fizikai tulajdonságainak
kiaknázása, netán mint a fenntarthatóság egyik záloga. Akár így–akár úgy, a
mai vizek mind helyspecifikusak – a kulturális szövetbe így–vagy úgy be
vannak ágyazódva. A Lake art (2000) ill. az Art on Lake (2011) c. kiállításokat koncipiálók
meglátása szerint a budapesti Városligeti tó ugyancsak inspiráló lehet a maga
városba szövődőtt természetes mesterségességével. A Vasarely Múzeumban
megrendezett Művek vízre – tervek
modellek című kiállítás ezeknek egyfajta dokumentációja – részben.
Részben, mivel azt kiegészítik a kurátor, Maurer Dóra által felkért művészek
– fiktív, legalábbis ezideig fiktív – tervei,
valamint olyan művek dokumentációi és olyan alkotások, melyek e tematikát
érintik. Az „egyfajta” is magyarázatra szorul, mert bár túlnyomó részt
szűkebb értelmű dokumentációval állunk szemben, azért előfordulnak tervek
(rajzban, makettben és számítógéppel alkotott képben), valamint képek és
szobrok is – melyek, bár korántsem szokványos nézőpontból, szintén
dokumentációk. Egy
ilyen dokumentációs kiállítás kétségtelen előnye, hogy sok olyan művet lehet
egy helyre sűríteni, amit eredeti méretben lehetetlen; így egy nagyobb
áttekintés kárpótolhat az eredeti művek hiányáért. De
vajon megfelelően járunk-e el, ha ezeket a terveket, fotódokumentumokat és
maketteket csupán pótlékokként fogjuk fel, mint amik a mű helyett állnak,
vagy tudnak-e ezek valami olyasmit – a helyspóroláson kívül, amit az
„igazi” szobrok nem? Mit ismerhet meg
a látogató? A tervezés folyamatát – amint 61 alkotó a tervezés más-más
fázisát villantja fel? Az alkotói módszerek különbözőségét? Az eltérő
gondolkodásmódokat? Elképzelést nyerhet a megvalósult kiállításokról? És mit
értékelhet? A terv, a makett, a gondolat vagy a dokumentáció szépségét? A
terveket és a fotókat nézegetvén mindazonáltal a műveket látjuk – átlátszónak
véve a médiumokat; a művekről beszélünk, amikkel pedig nem (vagy csak máskor)
találkozunk. Mintha közvetlenül az ideával kerülnénk szembe? MEGISMERÉS Miért is jó terveket nézni? Ha
bármiféle és bármilyen médiumban megjelenített tervet tanulmányozunk, azt az
érzést kelti bennünk, hogy az alkotás folyamatába nyerünk betekintést, azt
gondolván, hogy a terv (à la Federico Zuccari: mint disegno esterno)
köztes helyet foglal el a művészi idea (disegno interno) és a megvalósult mű
között. A
tervek ilyen módon az ideák világába kalauzolnak. De nem csak ilyen módon,
hanem amiatt is, amilyenek ők maguk. A bizonytalan körvonalak, megoldatlan
részletek multivalenciáját szeretjük, olyanná egészítjük ki azokat, amilyet
mi el tudunk gondolni. A terv lehetőség, amiből még sokminden lehet, és a
megvalósítás körülményei még nem törték le bátor hajtásait. Ha pedig makett,
a mű kicsinyített mása, akkor épp tökéletessége miatt szeretjük. A maga
módján befejezett mikrokozmosz, még akkor is, ha csak terv, ha még csak egy
köztes lény. Első megvalósulása annak, ami majd lesz, vagy lehetne. A makett
mint kis mása valami létezőnek, nem létezőnek vagy ideának feltétlenül hordoz
valamit a játékból „Idegen tőle a valóság rémülete, a szörnyűség és a
szenvedés.” (Harm Lux) A fantázia birodalmába tartozik, és az átláthatóság,
az uralhatóság révén a modernitás egyik utópiájának megtestesítője. A
makettek közvetlenül idézik fel a szobrokat, vizuálisan pontos információkat
közölnek a szobor-kiállításokról illetve az elképzelésekről. A
vázlat, a terv, a félkész mű a legkülönfélébb okokból kialakult idealista
helyzetekben (manierizmusban, romantikában, modernizmusban, konceptuális
művészetben) felértékelődik. Vasarinál a rajz (ami alapja minden, ma úgy
mondjuk vizuális művészetnek) egyenlő volt a művészi ideával, Michelangelo
szerint a mű pedig az idea tükörképe csupán. Beke László 40 éve egyenesen a
tervet nevezte műnek: „A mű az elképzelés dokumentációja”, amennyiben a
tervet tartjuk az elképzelés dokumentációjának. Pontosabban a tervezés
dokumentációjának, mely racionális folyamat során az idea (elképzelés) –
származzék az isteni sugallatból vagy a környzettel való kommunikációból –
tervvé válik (vázlatok sokaságán át vagy vázlatok sokaságával együtt). A
tervezés gondolkodás, számvetés az idővel, térrel, mérettel, anyaggal, a
kivitelezés folyamatával stb. melynek vizuális nyoma lehet a terv(rajz). A
terv ma persze a legkevésbé rajzot jelent, és ez csak egyfelől „technikai”
kérdés, másfelől azon átalakulás szinekdochéja, melynek során a terv a
tervezés dokumentációjából az elképzelés prezentációjává válik. Vizuális
perfekcionizmussal kiküszöböli az esetlegességeket, ügyetlenségeket,
véletlenszerűségeket, miközben fenntartja a „csak gondolat” játszi felelőtlenségét. A
(kiállított) tervek csak azt mutatják meg, amit a művész megenged, aki
többnyire eltakarja a gondolkodás folyamatát, így a tervek inkább azt
reprezentálják, hogyan pozícionálja magát általuk az alkotó. A vizualizált
terv (rajz, szöveg, print, makett) ekképp nem csak a gondolkodás lenyomata,
hanem a vizuális meggyőzés, gyakran dekoratív eszköze. VÍZ és TÁJ És,
hogy mit kezdenek e műalkotások a vízzel, netán a Városligeti tóval, azt
mindenki megnézheti most itt, a megnyitó után – és a Városligeti tavon. Tatai
Erzsébet |