OPEN STRUCTURES
OSAS kiállítás Linzben, a MAERZ Művészegyesület galériájában
(Jovanovics Tamás megnyitó szövege, 2025.02.11.)
Jó estét kívánok, én csak röviden két – mondjuk így: művészetfilozófiai – aspektust szeretnék az OSAS-sal kapcsolatban kifejteni.
Az elsőt úgy nevezném: a végtelenségig kíváncsi, sznobizmus-mentes szem. Maurer Dóra szemeire, illetve szervezési elveire gondolok.
Én 2008 óta veszek részt OSAS kiállításokon, és gyakran feltűnt, hogy a kiállításokra meghívottak között sokszor vannak olyan nevek, melyek ismeretlenek számomra. És nem csak saját műveletlenségemből kifolyólag, hanem mert Maurer Dóra tényleg akár a föld alól is felkutatta azt az ismeretlen, fiatal – vagy épp elfeledettebb, idősebb – kollégát, aki a kiállítás témája, szellemisége szempontjából releváns, fontos volt neki.
Előforfult, hogy ez az ismeretlen, fiatal művész épp én voltam. Emlékszem 2012 végén is jött egy felkérés – egy “Geo-Neo-Post” című kiállításra a budapesti Vasarely Múzeumban – amelyen a legkülönböző művészek szerepeltek, a világhírű, már elhunyt művészektől kezdve a fiatal, inkább ismeretlenekig – plusz minden ami e két kategória közé esik: Friedrich Kiesler, Victor Vasarely, Hetey Katalin, Kovács Attila, Helga Philipp, Kelle Antal, Heimo Zobernig, Jovanovics Tamás, Esther Stocker, Mar Vicente… És ez a rendkívül heterogén névsor – ami valahogy mégis olyan izgalmasan összecseng – nem azért lett így összeszerkesztve, mert Dóra és az általa felkért kurátorok mindig annyira demokratikusak akartak lenni, hanem mert egyszerűen ezek a művészek illettek bele a kiállítás koncepciójába.
A kíváncsi, sznobizmus-mentes szemre egy másik példa, ahogy kollegám, barátom, az OSAS jelenlegi üzemeltetője, Benedek Barna került be az OSAS-ba. Dóra egyszerűen a facebook-on látott egy fotót Barna egyik művéről – amit még csak nem is Barna rakott fel – majd kinyomozta a telefonszámát, felhívta, meglátogatta, rá pár hónapra pedig már részt is vett az első OSAS-kiállításon, majd egy-két év múlva OSAS-tagnak is meg lett hívva, most meg már, lám, szinte ő a “Presidente”. De tucatnyi egyéb hasonló példát lehetne felsorolni.
Szerencsére, amennyire Dóra nem volt sznob, annyira nem volt sértődékeny se. Én például jó párszor nem fogadtam el Dóra meghívását egy-egy kiállításra, egyszerűen mert nem jutott eszembe milyen, melyik munkám illene a kiállításhoz, vagy épp nem volt kéznél egyik se. És ebből se volt sose sértődés, mellőzés. Legközelebb ugyanúgy meg lettem hívva, ha Dóra épp úgy érezte, beleillenek műveim a koncepcióba.
A második aspektus amit meg szeretnék említeni, az az, hogy úgy tűnik nekem, mintha az OSAS-művészek egyféle anti-minimalista szellemiséget sugároznának. Kifejtem: minimalizmus alatt azt a fajta művészetet értem, ami végletekig kifinomult, letisztult, lényegi szeretne lenni. És annyiban persze az OSAS esetében is beszélhetünk minimalizmusról, hogy a művészek többsége – vagy szinte mindegyike – egy igen redukált képi ABC-t használ. De ezzel a redukált képi nyelvezettel, az OSAS-művészek többsége – ellentétben a minimalizmus áhitatos letisztultásgával – sokszor a rendszert bolygató, a rendetlenségtől egyáltalán nem tartó, sőt emezt felkaroló műveket hoznak létre.
Kicsit olybá hat ez, mintha az OSAS-művész valahogy elfogadná, hogy a világmindenség rendje nem statikus, hanem folyamatosan alakulóban, tágulóban van. Ugye már a kiindulópontot sem lehet tisztán meghatározni (ősrobbanás, vagy isten, vagy…) – nem hogy a végkifejletet. Szóval az OSAS-művész elfogadja a káoszt, a bizonytalant, a meghatározhatatlant, a keretek-közé-nem-szoríthatót, és emigyen, ezekkel kísérletezik. És ezt sokszor igen hömpölygő módon teszi – sok repetitív egyenes vagy íves vonalat, négyszöget, sokszöget felvonultatva.
Természetesen nem tagadjuk a híres frázist miszerint LESS IS MORE, (“A kevesebb több”) csak annyiban parafrazeálunk, hogy MORE IS MORE FUN TO EXPERIMENT WITH” (“Többel több élvezet kísérletezni”). Mert hogy Maurer Dóra szellemiségében bizonyosan a kísérletezés az egyik legfőbb étosz. Tudományos felfedezések is sokszor tévedésekből, rendszerből kitérő kisérletek eredményeként jönnek létre – szituációkból, ahol az ismert rendből kilépnek, a fősodort, a vezérfonalat elhagyják.
OPEN STRUCTURES
OSAS (Open Structures Art Society) group show in Linz, at the Maerz Gallery (opening speech by Tamás Jovanovics, 11.02.2025)
Good evening, I would just like to invoke two – hopefully not irrelevant, shall we say: philosophical – characteristics of OSAS.
The first is what I would call the curious, snobbism-free eye. I am thinking of the eyes, and let’s put it this way: the organisational principles of Dóra Maurer – the founder of OSAS.
I myself have been taking part in OSAS exhibitions since 2008, and I have often noticed that the people invited to the exhibitions included names I didn’t recognise. And this was not only due to my own lack of knowledge, but also to the fact that Dóra Maurer always somehow rediscovered young, unknown – or on the opposite: forgotten, older – colleagues who were relevant and important in terms of the subject of the exhibition.
I have been myself one of these unknown, young artists. I remember, around the end of 2012, Dóra once again sent out an invitation to a group show entitled ‘Geo-Neo-Post’, and the list of invited artists really did include all categories, from world-famous, deceased to rather unknown young artists, and everything in between: Friedrich Kiesler, Victor Vasarely, Katalin Hetey, Attila Kovács, Helga Philipp, Antal Kelle, Heimo Zobernig, Tamás Jovanovics, Esther Stocker, Mar Vicente… and this ultra-heterogeneous mix of names – that somehow still makes such a subtle sense – came together not because Dóra and the curators she appointed aimed to always be super democratic, but because these artists simply, and at the same time intriguingly, fitted into the concept of the exhibition.
Another example of the curious, snobbery-free eye is how my colleague and friend, the current organizer and manager of OSAS, Barna Benedek, was invited to OSAS. Dóra simply saw a photo of Barna’s work on Facebook – not even posted by Barna himself, then tracked down his phone number, called him, visited him, and a few months later he was already participating in the first OSAS exhibition, and a year or two later he was invited to become an OSAS member – and now, well, he is almost ‘our President’. But dozens of other similar examples could be cited.
Dora was as insensitive as she was unsnobbish, fortunately. I, for example, turned down Dora’s invitation to exhibitions a few times because I simply couldn’t think of a work that suited the project or that was available. And there was never any resentment as a consequence. The next time, I was again invited, if Dora felt that my work fitted into her concept.
The other aspect I would like to discuss is that OSAS seems to have, so to say, a kind of anti-minimalist spirit. By minimalism I mean art that wants to be subtle, clean and essential to the extreme. Of course, you can also speak of minimalism in the case of OSAS – in the sense that most or almost all artists use a very reduced pictorial alphabet.
But in contrast to the devoted cleanliness of minimalism, most OSAS artists create works that deviate from their own self-imposed systems, and are not at all afraid of disorder, but actually welcome it, invite it for a cup of coffee or tea, in order to establish an intense dialogue where both the order and disorder of the systems are constantly questioned.
It seems as if the OSAS artist somehow accepts that the order of the universe, and also of man and society, is not static, but constantly evolving and expanding. Since even the departure point cannot be clearly defined (Big Bang or God or whatever), let alone the end result. The OSAS artist therefore accepts chaos, the uncertain, the indeterminable, the indefinable, the uncontrollable, and experiments with these qualities. And he often does this in a very exuberant way, with many repeated lines, squares, quadrilaterals, or polygons.
Of course we do not deny the famous statement: LESS IS MORE – we just add: MORE IS MORE FUN TO EXPERIMENT WITH. Because experimentation is certainly one of the most important principles of Dóra Maurer’s ethos. And even the greatest scientific discoveries are often the result of mistakes and unpredictable experiments that deviate from the marvellous, straight line – or the main thread.
Két művész munkásságát együtt bemutatni mindig kihívás, különösen akkor, ha olyan sokrétű alkotók, mint Nádler István (1939) és Eric Kressnig (1973) kerülnek párhuzamba. Mindketten különböző médiumokkal dolgoznak, amelyek kapcsolódnak egymáshoz, mégis a festői nyelv alapvető fontosságú munkájuk megértéséhez. A színpaletta kifinomultsága, a hordozók sokfélesége és a textúrák mindkét művész munkásságának meghatározó elemei.
